Leprás katona csontváza egy középkori olasz temetőben

Leprás katona - aki talán csatában esett el – csontjait találták meg egy középkori olasz temetőben olyan harcosok csontvázai mellett, akik túlélték, hogy valamikor buzogánnyal és harci fejszével fejbe vágták őket.

Az ókori lepra – melyet bakteriális fertőzés okozott - tanulmányozása segíthet a kutatóknak kideríteni, hogyan fejlődött a fertőző betegség. A lelet emellett felfedi a régióban a VI.-VIII. században félig nomád életet élő emberek háborús módszereit – mondja Mauro Rubini, olasz antropológus. A harci sebek - melyek sebészeti beavatkozás nyomait hordozzák – pedig betekintést engednek Olaszország középkori lakosainak egészségügyi képességeibe.

Campochiaro temetője Campobasso városa közelében helyezkedik el. 500-700 között, amikor a temető használatban volt, Rubini szerint a régió a lombardok – az avarokkal szövetségre lépő germánok -  uralma alá tartozott. Az avarok mongolok, bolgárok és törökök etnikailag változatos csoportja volt. A régészek nem találták stabil település nyomát Campochiaro közelében, így a temetőt valószínűleg a lombardok és avarok katonai előőrsei használták, melyek a délről érkező bizánci inváziót próbálták visszatartani.  

Rubini szerint eddig 234 sírt tártak fel, sokuk emberi és ló maradványokat is tartalmaz. A férfiak lovukkal történő eltemetése Szibériából, Mongóliából és néhány közép-ázsiai régióból származó tradíció volt. Ez azt sugallja, hogy az avarok temetkezési szertartásaikat magukkal hozták Olaszországba.

Rubini és kollégája, Paola Zaio ezen testek közül hármat részletezett a Journal of Archaeological Science folyóiratban. Az első ember körülbelül 55 éves volt halála pillanatában. Abban a kutatók nem biztosak, miért halt meg, de azt tudják, mit sikerült túlélnie: egy fejre mért ütést, amely mintegy 6 centiméteres lyukat fúr koponyájába. A seb kinézete és a lyuk mérete azt sugallja, a fegyver bizánci buzogány volt – mondja Rubini. Ugyanilyen riasztó, hogy a férfi valószínűleg az agyműtét középkori megfelelőjén is átesett. A seb szélei egyenletesek, és nincsenek körülötte töredékek. Rubini szerint a széleket valószínűleg valamiféle eszközzel lecsiszolták. Bármi történt is, a férfi túlélte a csapást. A csont a férfi elhalálozása előtt gyógyulni és növekedni kezdett.

A második test, egy másik 50-55 év körüli férfié, hasonló sebekkel. Az ék alakú üreg alakja alapján, Rubini szerint valószínűleg bizánci harci fejszével találták el. Társához hasonlóan, a fejében lévő lyukkal hosszú időn át életben marad. 

A kutatók gyanúja szerint a harmadik katona nem volt ilyen szerencsés. Mindenekezlőtt, csontjai árulkodnak a lepra  - mai nevén Hansen-kór - csonkító hatásáról. Az ókorban, a leprától szenvedőket a társadalom gyakran kivetette magától. A lombárdok és avarok nyilvánvalóan toleránsabb megközelítéssel éltek - mondja Rubini -, mivel a férfi – aki körülbelül 50 éves korában halt meg - más halottakkal együtt kapott helyet a temetőben. A leprától szenvedő koponyája a két kutató szerint kardcsapás nyomát őrzi. A seb talán nem ölte meg, ám nem látszanak a gyógyulás jelei körülötte, mely azt sugallja, hogynéhány órával megszerzése utána meghalt.  

„Az avar társadalom katonai szempontból nagyon rugalmatlan volt, és bizonyos esetekben mindenkit felszólítottak, hogy vegyenek részt a harcban, egészségesek és betegek is. Ez az egyén valószínűleg tényleg egy leprás harcos volt, aki csatában esett el, miközben népét védte a bizánciak ellen.”

Bárki volt is, a rejtélyes leprás segíthet a kutatóknak megismerni, a betegség hogyan fejlődött az idő előre haladtával. Rubini és más kutatók azon dolgoznak, hogy a temetőben talált csontokból kivonják a DNS-t a betegséget okozó baktériumokból. A cél összehasonlítani a lepra középkori változatát a maival.