Az alkoholfogyasztással összefüggő gént találtak
Írta: hirado.hu |
2011. április 05. kedd 12:11 |
Kutatók olyan gént azonosítottak, mely szerepet játszhat abban, mennyi alkoholt fogyasztunk.
A 47 ezer ember bevonásával készült tanulmányban egy nemzetközi kutatócsoport úgy találta, hogy az AUTS2 jelű gén adott változatával élők átlagosan 5 százalékkal kevesebb alkoholt ittak, mint azok, akiknél a gén másik változata volt jelen.
Az amerikai tudományos akadémia lapjában, a PNAS-ban hétfőn ismertetett tanulmányhoz 26 ezer önkéntes DNS-ét elemezték, és keresték az alkoholfogyasztással kapcsolatba hozható gént. Az eredményt további 21 ezer embertől származó DNS-minta segítségével ellenőrizték a kutatók. A vizsgálatba bevont valamennyi önkéntes kérdőívet is kitöltött, amelyben az alkoholfogyasztással összefüggő kérdésekre válaszoltak.
Ezt követően az AUTS2 gén aktivitását agyi szövetmintákban is elemezték, majd különböző típusú genetikailag módosított egereknél figyelték meg, hogy önként mennyi alkoholt isznak meg. Végül muslicákkal kísérletezve vizsgálták, hogy az egyes génváltozatok blokkolása után mennyire érzékenyek a gyümölcslegyek az alkoholra.
Valamennyi vizsgálat azt támasztotta alá, hogy az AUTS2 gén számos különböző fajnál részt vesz az alkoholbevitel szabályozásában.