Híradó mottó
2012. május 24. frissítve 03.27

Nemzetközi ökumenikus zsűri a Jameson CineFesten Miskolcon

Írta: hirado.hu | 2011. március 30. szerda 13:41 |
| A+ A- | Megosztás:

A Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon egy négytagú, nemzetközi ökumenikus zsűri is értékeli majd a filmeket.

A hazai filmfesztiválok történetében először, négytagú nemzetközi ökumenikus zsűri is értékeli majd a filmeket a szeptemberi Jameson CineFesten, azaz a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon - mondta Muszatics Péter, a rendezvény kommunikációs igazgatója szerdán.

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen még nem volt Magyarországon. Felidézte, a világ legjobb fesztiváljain már több évtizede működnek katolikus, protestáns, evangélikus küldöttekből álló zsűrik. Példaként említette, hogy 1952 óta katolikus, 1969 óta evangélikus és református zsűrik is díjazzák a filmeket Cannes-ban, illetve 1954 és 1963 óta Berlinben.

Az ökumenikus zsűri, amelybe katolikus, református és evangélikus tagokat delegálnak, 1974 óta ad ki díjakat Cannes-ban, 1992 óta Berlinben. Bíró Tibor fesztiváligazgató azt mondta: a Jameson CineFest nemzetközi elismertségének növekedését jelzi, hogy hazánkban először Miskolcon lesz jelen szeptember 17. és 25. között a nagy nemzetközi presztízsű ökumenikus zsűri.

"Fontosnak tartjuk, hogy a filmek értékelésénél a humanitárius szempont is érvényesüljön, ily módon is illeszkedve a fontos nemzetközi fesztiválok sorába. Egyre rangosabb megmérettetésnek számít az alkotók számára a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon versenyezni" - fejtette ki. Hozzátette: egyéves tárgyalássorozat után döntött úgy az ökumenikus testület, hogy a miskolci filmfesztivált választja.

Képviselőjük, Hans Hodel, az INTERFILM elnöke tavaly megfigyelőként vett részt a CineFesten, és rendkívül pozitív benyomásokkal távozott, ez is hozzájárult a döntéshez. Az elmúlt évtizedekben számos magyar filmet tüntettek ki Berlinben, Cannes-ban és máshol e zsűri díjaival. Szeptemberben retrospektív sorozatot állítanak össze ezekből - tette hozzá Bíró Tibor.

Arról is beszámolt, hogy az elmúlt évtizedekben olyan magyar filmeket díjaztak az ökumenikus zsűrik, mint a Bizalom (Szabó István), az Angi Vera (Gábor Pál), a Szerelem (Makk Károly) vagy legutóbb Cottbusban a Pál Adrienn (Kocsis Ágnes). A retrospektív mellett a tervek szerint a fesztiválon kerekasztal-beszélgetés mutatja majd be a zsűrik munkáját, megismertetve az érdeklődőket az elmúlt évtizedek legemlékezetesebb, immár filmtörténeti pillanataival.

Megosztás:
Képgaléria