Híradó mottó
2012. május 24. frissítve 03.22

Ezentúl adózásból is vizsgázhatnak a taxisok

Írta: hirado.hu | Forrás: MTV - Híradó | 2011. március 30. szerda 12:25 |
| A+ A- | Megosztás:

Ötévente 150 ezer forintért KRESZ-ből, helyismeretből és adózási ismeretből is vizsgázhatnak a taxisok, ha életbe lép egy tervezett jogszabály, amelyet a szaktárca szerint egyeztettek az érintettekkel, az érdekvédők mégis aláírásgyűjtésbe kezdtek.

Egy tervezett jogszabály szerint helyismeretből, KRESZ-ből, és vállalkozási ismeretekből is vizsgázniuk kell ötévente a taxisoknak ötévente. Ráadásul a vizsgáért 150 ezer forintot kellene fizetniük - hangzott el az MTV déli Híradójában.

A riportból kiderült: a taxisok értetlenül állnak a tervezett jogszabály-módosítás előtt, az érdekképviseletek tiltakozásul aláírásgyűjtésbe kezdtek. Úgy vélik: inkább azokat a sofőröket kellene ellenőrizni, akik becsapják az utasokat.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál azt mondják, az új szabályozást a szakmai szervezetek kérték, a változás pedig nem szól másról, mint az ismeretek megújításáról, ahogy az működik a nemzetközi árufuvarozásban résztvevőknél is. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára szerint az egyeztetéseket követően, még az év végre előtt életbe léphet az új szabályozás.

Főtaxi

Idei Tamás, a győri Volán Taxi üzletágvezetője a Magyar Televízió Híradójának azt mondta: azt helyesnek tartaná, hogy egy, vagy kétévente egy tanfolyammal fel lehetne frissíteni, hogy a városban milyen változások vannak, országos szinten a KRESZ-ben milyen változások vannak, és ha ennek ára van, hajlandó lenne befizetni a díjat. De azt, hogy adózási ismeretekből, helyismeretből, miközben 21 éve ezt csinálja, újra vizsgázzon, már nehezen tudja elképzelni.  

Csémi László, a győri Volán Taxi ügyvezető igazgatója szerint ahhoz, hogy valaki a szakmáját jól csinálja, folyamatosan tanulni kell, folyamatosan képezni kell saját magát. De ez nem egy taxisvizsga keretén belül valósulhat meg – szögezte le.

Megosztás:
Képgaléria