Kémiai vetélkedőt indít az MTV Delta című műsora
Írta: hirado.hu | Forrás: MTV-Híradó |
2011. március 23. szerda 21:01 |
Kémiai vetélkedőt indít a Magyar Televízió Delta című műsora. A versenyben középiskolások mutathatják meg, mennyire felkészültek kémiából.
Az Európai Unió 2011-et a kémia évének hirdette meg, ugyanis az utóbbi években drasztikusan csökkent a természettudományok iránt érdeklődők száma. Az MTV Delta című műsora a kémia évéhez kapcsolódva rendezi meg a versenyt. A televíziós vetélkedő döntője májusban lesz.
"Három selejtező forduló lesz egy tesztkérdéssel, egy esszével és egy kísérlettel. A legjobb öt csapatot hívjuk be a döntőre, ami egy akadályverseny keretében lesz lebonyolítva – mondta Montskó Éva főszerkesztő.
A Magyar Kémikusok Egyesülete szerint fontos, hogy az ilyen versenyek népszerűsítsék a tantárgyat. Ugyanis kevesen akarnak kémiából érettségizni és továbbtanulni. A kémiatanárok szerint arra lenne szükség, hogy a diákoknak legyen lehetőségük kísérletezni, és megtapasztalják, hogy a kémia nem csak a képletekről szól.
"Ebben a tanévben Magyarország egyetemein összesen négy hallgató kezdte meg a kémiatanári tanulmányait a nappali tagozatos képzésben, pedig körülbelül nyolcvanra lenne szükség – nyilatkozta Szalay Luca, a Kémiatanári Szakosztály elnöke.
A vetélkedő fődíja egy tanulmányi kirándulás a világ egyik vezető vegyi vállalatának németországi központjába.