Varga Sándor Márton: Lájvízió 2 - Az esti mese
2011. március 21. hétfő 07:35 |
A lányod kap rá először. Alig négyéves, de a tévé előtt ülve hallgat esti mesét, miközben le nem veszi a szemét arról, aki hozzá beszél. Mert meg ám van győződve arról, hogy az a dobozbeli néni – újabban bácsi is – csak és kizárólag hozzá, Varga Pancsihoz intézi szavait!
Említed a hivatalban, hát replikáz is mindenki! Barabás Marci gyerekei is szeretik, Gabos Gyuri lánya is, Sárossyéknál meg – korra, nemre tekintet nélkül – az egész család odatelepül a készülék elé arra a néhány percre, amíg Esztike vagy Marika fölolvassa az esedékes történetet. Semmi illusztráció, semmi rajzfilm: csak arc meg szöveg.
Takács Marika szép. Tamási Eszter szép. Varga Jóskának a hangja szép.
Egyszer elhűlten hallgatod, amint érces basszbaritonján avval kezdi:
– Én vagyok a fecskemama!
Gyanítod, csak beugorhat valamelyik lány helyett, érződik az intonáción, hogy blattol, a tartalmat sem egyeztette vele senki. A kép kicsit megbillen, talán az operatőr válla rázkódik a röhögéstől, de annyi baj legyen, a rutinos mesélő rezzenéstelen arccal mesél tovább.
– Itt ülök tojásaimon, füstös farkamat lóbálja a szél – jelenti ki határozottan Varga Jóska, aztán egy pillanatra megdermed a csönd, mígnem a képernyő elsötétül.
A mese végét sosem tudjátok meg. Elsőszülötted követeli ugyan rajtad, mire te fölhívod a közismert 319-325-öt, ha már, ugye, állandó telefonügyeletet tart a tévé, miért ne élnél a lehetőséggel. Sajnálkozó hang közli, hogy a problémádon nem segíthet, az adás élőben ment, így ismétlésre, fájdalom, nincs lehetőség.
A mindig jól értesült Reményi Péter azt állítja, a tévéseknek semmi eredeti nem jut az eszébe, minden ötletet a rádiósoktól koppintanak. Ám egyszer csak a Szabadság téren terem egy gyerekszerető elnök. Tömpe István eredendően munkásmozgalmi káder, ötvenhat után még belügyminiszter-helyettes is, de lehet, puhának – vagy éppen túl keménynek – bizonyul, mert 1962-től a politika elsüllyeszti, legalábbis a főcsapáshoz képest. Hiába tagja az egypárt központi bizottságának, hiába országgyűlési képviselő, hiába János király vadásztársa: tizenkét évre bebetonozzák a Magyar Rádió és Televízió elnöki székébe.
De a gyerekeket szereti. Reményi Péter szerint ő csaphatott az asztalra:
– Márpedig ebben az országban esti mesének lennie kell!
Szerencséje van. Egyébként is minden – na, jó, majdnem minden – a szerencsén múlik.
Ha nincs egy Gergely Márta nevű ifjúsági író, aki éppen a Kisdobos című lapot szerkeszti, ahonnét ismer egy ígéretes hölgyet, talán senkinek nem jut eszébe, hogy azt javasolja a tévéseknek: vegyék föl Bálint Ágnest, meglátják, megéri a pénzét. Ági a harmincas évei közepén jár, de hatéves korától ír és rajzol meséket, már a háború előtt jelentek meg könyvei, csak most éppen a saját lányai nevelésével van elfoglalva…
Fölveszik. Téblábol ott egy srác, Kelemen Bandi, ő iskolásoknak szánt műsorokkal foglalkozik, egy másik fiú meg, Rockenbauer Pali kamaszoknak kalandos dolgokkal. Ez az Ági bíbelődjék a kicsikkel…
Már az első műsora, a Tavasz tündér az óvodában nagyon szerethető.
A fölolvasásosdit viszont unja, így aztán bábjeleneteket kezd a mesékhez kitalálni. Eleinte csak hétvégéken kap lehetőséget, mert a főnöke, Kovács Béla – harminc évig mutat példát arra a Szabadság téren, hogy egy vezető saját műsort ne készítsen – állandóan veszekszik vele, mondván, egy televíziós szerkesztő szerkesszen, esetleg kajtasson más szerzők után. De Bálint Ágnesből kibuggyan a tehetség.
1960-ban egyszer, akkor is mindössze fél órában, lemegy egy műsor, Mi újság a Futrinka utcában? a címe. A gyerekek az első pillanatától odavannak érte, így aztán Cicamica, Böbe baba, Morzsa kutya története sorozattá növi ki magát. Még szerencse, hogy kéznél van Bródy Vera és Lévai Sándor, hogy tervezzék a figurákat…
Három évvel később meg a tökházból útjára indul Mazsola. Talán még mindig menne, ha a neki hangot kölcsönző Havas Gertrud és B. Kiss István, aki Manócskát szólaltatja meg, egy húsvéthétfőre virradóan szénmonoxid-mérgezésben meg nem hal. Egyetlen rossz kályha elbánik egy egész fölnövekvő nemzedékkel.
És hatvannégyben – amikor lelketekben leomlik minden fal – megszületik a tévémaci! Eredetileg szignálnak szánják, nem is kap néhány másodperc műsoridőnél többet, de mert azt mindenki megelégedésére tölti ki, önálló életre kel. Ez abból is kitűnik, hogy eleinte bugyiban mászkál a képernyőn, később viszont szemérmes pizsamát ölt: a fekete-fehér tévéken nem látszik, hogy almazöldet.
Van neki babája is, Valérka. Később a korszerűbb Csutkababára, még később a még korszerűbb Paprikajancsira cseréli.
A te gyerekeidnek is van alvójátékuk. A lányodnak baba, a fiadnak mackó.
– Tup-turup-tu-tu-tututu-tú… ű
A tévémaci még arra is rábírja őket, hogy mossanak fogat! Azt persze nem sejted, hogy a mozgóképügyi szakemberek kikérték a fogorvosok véleményét, hogyan kell a kényes műveletet a leghatékonyabban végezni.
Aztán jön rengeteg minden. A hazai Rémusz bácsi, a Vackor, a Nagy ho-ho-horgász, a Mekk mester, a Kukori és Kotkoda, a Mirr-Murr, a Süsü, a Pom-Pom, a Vízipók csodapók… És a csehszlovák Kisvakond, a lengyel Lolka és Bolka vagy éppenséggel a szovjet No, megállj csak!
– Mutato nomine de te fabula narratur – kacsintott volna a kamerába Horatius, ha celeb lett volna a római birodalmi tévében.
Változtasd meg a nevet, és a mese rólad szól, Apu.