Lezárult a Nemzetközi 24 órás Programozóverseny előválogatója
Írta: hirado.hu |
2011. március 17. csütörtök 13:04 |
Február 19-én sikeresen lezajlott a XI. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny internetes előválogatója.
A hat feladatot legsikeresebben a „Sparrows24” nevű német csapat teljesítette, míg a legeredményesebb magyar csapat, a „Monkey_Island” a 13. helyen végzett. Az április 29. és május 1. között megrendezendő döntőre a tavalyi döntő első három csoportja mellett, a legjobb huszonhét csapatot hívják meg a szervezők - áll a szerkesztőséghez beérkezett közleményben.
A XI. Challenge24 versenyre háromfős csapatok jelentkezhettek a világ minden tájáról, a regisztráció február 17-én zárult. Az online erőpróbának több száz team vágott neki. A résztvevők február 19-én, szombat reggel 10 órakor kezdhették el a feladatok megoldását, amelyre öt órájuk volt. A verseny korábbi kiírásaihoz hasonlóan nem volt megkötés a versenyzők által használt fejlesztő eszközökre, könyvekre, operációs rendszerre vonatkozóan.
A problémák sikeres megoldásához alapos algoritmuselméleti, hálózati és számítógépes grafikai ismeretekre, valamint a mesterséges intelligencia területén szerzett jártasságra volt szükség, emellett a forduló az idő szűke miatt alaposan próbára tette a csapatok gyors kódírási és együttműködési képességét. A megoldásokat egy külön az előválogatóra készített rendszer pontozta, amely az idő múlásával egyre kevesebb pontot adott a beadott megoldásokra. Ez alól kivételt képezett az az egy feladat, melynél optimális megoldás nem létezik, így lehetőség volt a csapatok egymáshoz viszonyított pontozására.
A feladványokat a tavalyi évben a versenyzők körében nagy sikert aratott feladatok írói, a korábbi évek döntőin többször is nagyszerűen szereplő magyar diákok írták, így az idei előfordulón is már izgalmas és elgondolkodtató feladványokkal találkozhattak a résztvevők.
A Challenge24 következő és egyben utolsó állomásának, a 24 órás budapesti döntőnek április 29. - május 1. között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ad otthont. Itt a versenyzőknek több, meglehetősen összetett problémával kell 24 óra alatt megbirkózniuk.