Hetekig működhetnek majd egyetlen feltöltéssel a mobilok
Írta: hirado.hu |
2011. március 11. péntek 19:43 |
A telefonok a legtöbb energiát az adatlekérdezésekor veszítik, ezt küszöbölhetik ki azzal, ha nanocsövekre cserélik a memóriamodulok összekötését.
Ha nanocsövekre cserélnék a telefonmemóriák fémvezetékeit, akár százszor tovább bírnák a mobilok egyetlen feltöltéssel – állítják az Illinois Egyetem kutatói.
A Science tudományos magazinban megjelent publikáció szerint amerikai kutatók a hordozható elektronikus eszközök memóriáját vizsgálva derítették ki, hogy a legtöbb energia az információ tárolása, pontosabban az adatok lekérdezésekor veszik el. A jelenleg használt memóriamodulok parányi fémvezetékekkel kapcsolódnak össze, és minden alkalommal, amikor hozzá kell férni a lapkán tárolt információhoz, ezeken a vezetékeken haladnak át az elektromos impulzusok.
A villamosmérnökök ezeket a vezetékeket helyettesítették az emberi hajszálnál tízezerszer kisebb nanocsövekkel, így a memóriák energiafelhasználása is az eddigi töredékére csökkent.
Eric Pop, a kutatás vezetője, a The Daily Telegraph brit napilapnak elmondta, hogy a jelenlegi akkumulátorkapacitások mellett az új technológiával készülő laptopok, telefonok hetekig, vagy akár hónapokig is használhatók lesznek egy feltöltéssel. A kutató reményei szerint a hordozható számítástechnikai eszközök hatásfoka olyan szintre fejleszthető nanotechnológiával, hogy az új mobilok akár hőenergiával, mozgási energiával, vagy éppen napenergiával is tölthetők lesznek.