Szerényi Gábor: Amikor egy szép lányarc több mint vallás

„Fővárosi fiatalok birtokba veszik az új kultúrált szórakozóhelyet.” Hatvanas évekbeli filmhíradós felvétel, ahogy fehér inges, nyakkendős fiúk és tupírozott hajú lányok táncolnak.

 - És ha nem engednek be?
 - Akkor beszökünk.
 Ez volt a terv. Hevesen dobogó szívvel közelítettünk a hátsó bejárat felől. Legalább hárompercnyi hasznos felvétel kellene.
 Kettő is elég.
 Vannak archív anyagok. „Fővárosi fiatalok birtokba veszik az új kultúrált szórakozóhelyet.” Hatvanas évekbeli filmhíradós felvétel, ahogy fehér inges, nyakkendős fiúk és tupírozott hajú lányok táncolnak. Van kép Radics Béláról és a Tűzkerék együttesről.

 Bulik az Ifiparkban!
 Bergendyék.
 Baksa-Soós.
 És persze régi fotók az eredeti Várkertbazárról. Ahogy eredetileg Ybl Miklós megtervezte.
 A hátsó kapuhoz mentünk.
 Sehol senki.
 Biztonsági őr sem.
 Rozsdás vaslánccal lelakatolt rács.
 Nem ellenfél.
 - Bemászunk?
 - Aha.
 Mintha rosszban sántikálnánk, lesünk körbe.
 „Valami engedélyt a gyártás intézett.”
 Vagy nem.
 - Most ott valaki jön, azt várjuk meg, olyan ciki, hogy bemászunk.
 Jól lehet látni, hogy bent senki, csönd és pusztulat.
 - Hát annak idején be nem jutottunk volna így!
 A jegyzet gyakorlatilag kész van. Fejben. Egy kis ismeretterjesztő visszatekintés: „1875-ben kezdték tervezését, az első verzió túl drága volt, a másodikat unalmasnak találták, eredetileg szobrok kiállítási csarnokának szánták, aztán hogy hasznot hozó legyen üzleteket akartak itt nyitni, kávézókkal, egyfajta párhuzamosságban a pesti korzóval…”
 Ez nem jött össze.
 Lépkedünk a törmelékeken.
 „Vegyünk föl közelieket a málló plakátfoszlányokról is!”
 Mi ez itt?
 Kati és a Kerek Perec.
 Forradalmi Ifjúsági Napok.
 Felelős kiadó a KISZ Központi Bizottsága.
 Kifakult, szakadt, piszkos papírfecnik, kőtörmelék.
 Ahogy lenni szokott, az emlékekben minden nagyobbnak, tágasabbnak tűnt.
 Itt voltak azok a felzaklató, halálos és reménytelen nagy szerelmek?
 A kínok bálján a vágyak őrjítő szédületében?
 - Vigyázz, le ne ess onnan! Csak a statív másfél millióba kerül!
 Mintha csak tegnap lett volna a Bergendyék búcsúbulija. Egyenpizsamájukat a koncert végén levették és kidobálták a közönség közé. „Életemben annyi mindent megettem, hagytam mindig más főzzön meg helyettem!” Kívülről tudtuk a dalszövegeket. És persze beleképzeltünk mindenféle kódolt bölcsességeket. Rejtett üzeneteket. „Ha én zászló volnék!”
 Fizikai fájdalmat okoz látni a lepusztult eredeti díszeket a romos falakon, boltíveken.
 És jön hozzá a privát bánat, az elmúlt ifjúságért.
 - Mit vegyek még fel, mit szeretnél?
 A legjobb lenne visszaszökni egy időalagúton, s meglesni önmagamat, tündéri ostobaságaimba feledkezve. Amikor egy szép lányarc több volt, mint vallás. És kissé bele is haltam a szerelembe. Többször is. Ezek a gyönyörű és hősies történetek gyakorlatilag gyógyították az egész világ komiszságát. Elképesztő, hogy ezen a kicsi szórakozóhelyen ilyen nagy érzelmeket lehetett átélni.

 - Másszunk ki, és legyenek snittek a fákról, bokrokról!
 Igen, faunok és nimfák kergetőzése volt ez mintegy görög mitológiából szalasztva, micsoda elfúló ölelkezések a lámpák fényköréből elbújva. És a koncentrálás, hogy észre ne vegyenek – micsoda felfokozott izgalom.
 Temetői hangulat a romok között.
 Ne szépítsünk.
 Sokkal több volt a beteljesületlen vágy.
 Sőt.
 Mintha igazából csak az lett volna.
 A soha el nem jutás az igazi, mindent elsöprő, felszabadító állapotba.
 - Két percet már össze tudsz rakni ebből.
 Még lent egy kis bóklászás, ahol hajdan a szobrász műtermek voltak. (Vagy még lakik itt valaki?)
 Kész vádirat, amilyen állapotban állnak a falak. (De még legalább állnak.)
 - Miről fog szólni a jegyzeted?
 Nem szeretnék sopánkodni, hogy milyen mostohán bánunk örökségünkkel. (Olyan úgyse lesz, hogy valaki szembesül e híradással, s nemcsak a szívéhez, de a bankbetétjéhez is kap, hogy „nosza, rajta, befektetek, s jól jár az ország, a város, mindenki, még én is.”)

 A nosztalgiát megtiltom magamnak nyilvánosan. Ráadásul csak az ifjúságomért sóvárgok vissza, a hajdani kor hitványsága ellenszenvet kelt bennem, ma még tudatosabban, mint akkor.
 Marad tehát az öncélú hatásvadászat. (Átolvasva, lemérve a jegyzetet: nagyjából két perc körüli terjedelemben. Ezzel már ki lehet egyezni.)
 Persze vágóképnek legyen egy-két szép lányarc (archív!), ellenpontozni a „bús düledékek” lehangoló látványát.
 És persze az egészet fölfokozni valami jó aláfestőzenével.

                                                                                                Szerényi Gábor