Varga Sándor Márton: Lájvízió 2. Az ifjúsági műsor

Miután 1956. október 23-nak reggelén elolvastad a vezércikket, az Új, tavaszi seregszemlét, lapozgatod tovább a Magyar Dolgozók Pártjának központi lapját, a Szabad Népet, és a szemed, közvetlenül a rádió műsora alatt, apró betűs közleményen akad meg, miszerint a Magyar Televízió tervezett kísérleti műsora aznap az alábbiakból áll: 1. Két nyuszi (rajzfilm), 2. 7. sz. Televíziós Híradó, 3. A zalameai bíró.
Az első kettőt el tudod képzelni, a harmadikról fogalmad sincs, mit takarhat, bár ekkor tévéd még nincs – az egész országban is csak egynémely kiválasztottak büszkélkedhetnek vele, az esetek többségében ők se bámulhatják-mutogathatják a magánlakásukon –, de az elhatározás érlelődik a szívedben: neked márpedig kell ilyen masina!

Látod benne a csodát, amely pillanatok alatt válik majd a hétköznapjaid részévé.
Az újságot reggel lapoztad át odabent, a hivatalban. Aztán egész nap szól a rádió. Délután már alig tudsz hazavergődni a Reviczky utcából az Üllői útra.

Aztán telnek-múlnak az évek, és már vadászod azokat a műsorokat, amelyek elé nyugodt szívvel ültetheted a gyerekeidet. Az egyik hamarosan iskolás lesz, a másik még óvodáskorú, amikor 1959-ben megjelenik az Ifjúság című tévé-képeslap a képernyőn. Fájlalod, hogy tizennégy éveseknél idősebbekhez szól, így aztán nem is zavar különösebben, hogy a kísérlet rövid idő alatt elhal: feszegetik erejüket a tévések, aztán egyszerűen leveszik a műsorról.
Amerikában Elvis Presley a király.

Magyarországon viszont kezdődik az ötnapos adáshét! 1960-tól – hétfő és péntek kivételével – minden nap sugároz műsort a televízió, január második hetétől bővül a tévéhíradó adásideje is: már heti három adással jelentkezik. A nézők kívánságára csütörtök helyett szerda a színházi közvetítések napja, hogy ne ütközzenek a hasonszőrű rádióműsorokkal.

Január 31-én – na, az kivételesen péntekre esett – délután ötkor például élő közvetítés az Állami Bábszínházból: a színen – és a képernyőn – Mészöly Miklós és Molnár Ilona műve, az Árgyélus királyfi.
Lányod már érti, fiad még nem.

Március 8-án pedig első ízben rendezik meg a Nyílt tárgyalást! A sorozat az ifjúság erkölcsi, politikai problémáit akarja a nyilvánosság színe előtt megvitatni… Már maga a beköszönő adás témája is ijesztő: fiatalok az éjszakában. Ezt a „züllést” nem tárjátok a gyerekeitek elé, nehogy rossz hatással legyen rájuk, de ti, magatok – férj, feleség, anyós – nézitek. (A nagypapa már nagyon beteg.) Mustráljátok az arcokat, hallgatjátok az érveket, elvégre a vitában – az érintett korosztály képviselőin kívül – művészek, tudósok, pedagógusok is részt vesznek.
A gyerekeket már csak önvédelemből is érdemes távol tartani az ártalmaktól: feleséged különben is jó néhány álmatlan éjszakát tölt kisfiad ágya szélén...

1960 végén nézői ankét Tatabányán. Véletlenül éppen kiszálláson vagy, a helyiek invitálnak, elmész: úgy hatvan ember préselődik egy helyiségben, legalább húszan mondják el a véleményüket, tesznek ötvennél is több javaslatot… A három legfontosabb kívánság: minél több kisfilmet adjon a televízió hazánk tájairól! Legyen kevesebb a szünet! És a szerkesztők legyenek tekintettel a három műszakban dolgozókra, vagyis kezdjék korábban a műsorokat.

Az ifjúsággal pillanatnyilag nem foglalkozik senki. Hogy itt-ott már beatzenekarok szerveződnek, amelyeknek tagjai gimnáziumból-szakközépiskolából-szakmunkásképzőből rohannak haza, hogy ilyen-olyan magnókkal, mondjuk egy tizenöt kilós Szikrával, rögzíthessék a luxemburgi rádió műsorát, aztán lekoppinthassák azokat a zenéket, amelyeket ott már lejátszanak: Shadows, Ventures, Hurricanes... Még nem érzékeli senki, micsoda változásokkal szembesülnek hamarosan a felnőttek: hosszú haj, farmernadrág, kigyűrt ing...

És megint telnek-múlnak az évek, a lányod már kamasz, a fiad meg majmolja a nővérét mindenben. A honi televíziózás a beatkorszak sűrűjében nő föl odáig, hogy megkerülhetetlenül kiszolgálja a közönségét (és egyúttal, korántsem mellékesen, próbálja a vélt helyes irányba terelni). 1967-ben minden idők legközönségcsalogatóbb műsorainak egyike indul: a Halló fiúk! Halló lányok! A főcímzenét Vujicsics Tihamér komponálja, a zenei alapot az akkori Omega játssza, Pauló Lajos rendezi. És van műsorvezetője egy ifjú zongoraművész személyében, aki addigra szólistaként fél tucat nemzetközi díjat szedett össze… Antal Imrének hívják. A hiányzó házigazda helyére ugrik be, viszont már a debütálása oly sikeres, hogy ő lesz az ifjúsági magazin arca.

Te a hajadat sosem növesztenéd hosszúra, sose vennél föl farmernadrágot, ha mégis, az ingedet sose gyűrnéd ki belőle, és amikor az Omega azt énekli, hogy „Azt mondta az anyukám, nem tetszik a frizurám”, csak csóválod a fejed, hogy mi ez a nyivákolás.