Varga Sándor Márton: Lájvízió 2. - Az indirekt

"Te is csak azért, mert ámulsz, hogy ami a lakásotoktól úgy hét-nyolc villamosmegállónyira (Üllői út–Kossuth tér viszonylat) történik, azt te a saját nappalitokban a saját szemeddel ugyanakkor látod"

A te türelmednek is van határa. 
Eltűntek végre az utcákról az éljenlobogók, a virágzó falfeliratok, az öröktranszparensek, végre el megbonthatatlan vezetőid arcképei, végre itt a tájékoztatás-ismeretterjesztés-szórakoztatás szabad szentháromsága, és akkor már abban is…!

1958 novemberében a saját szemeddel bámulod az első helyszíni közvetítést egy termelőszövetkezetből. Nem tudod levenni a szemed a kiskunfélegyházi Vörös Csillagék zárszámadásáról.

Azt csak később rebesgeti a fáma, hogy a közvetítőkocsi és a lámpák működéséhez kevésnek bizonyult a helyi áram, emiatt átmenetileg az egész környéken kikapcsolták a világítást! Persze nálatok, otthon, adásidőben a csipeszes kislámpa a maga halványsárga fényével folyamatosan megglóriázza a feketés-fehéres-kékes összképet.

A politika akkoriban éppen a téeszek újjászervezésével foglalja el magát. A munkás-paraszt hatalom szilárd, a gyári munkásság szervezett, ideje odafigyelni a szövetséges parasztságra is. Az értelmiségiek legyenek kicsit még türelemmel. 
Az üzenet egyértelműségéhez nem férhet kétség.

– Arra gondolj, mennyire büszkék az ottaniak, hogy szerepelnek a tévében – int le anyósod, amikor hőbörögsz, hogy ilyen erővel a ti vállalatok igazgatói szobájából is lehetne közvetíteni, amikor Gabos éppen Sárossy Dezsővel beszélget.

– Az a rátarti Gabos is büszke lenne, ha ország-világ előtt mutogatnák – jegyzi meg anyósod, aki mindig új receptet fundál ki, ha lányáék barátait várja vendégségbe.  

„Az egységes szocialista szövetkezeti parasztosztály már a Duna–Tisza közi homokhátságról szertenézve is a jövőbe veti bizakodó tekintetét…” A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban vésték örökre a génjeidbe, hogy érzékeny légy az enyhén képzavaros kijelentésekre.

Néhány hónappal később, 1959 kora tavaszán – a Tanácsköztársaság 40. évfordulóján – hat órán keresztül közvetítik a parlament ünnepi ülését. Élőben!

Nem tudod, van-e ember rajtad kívül, aki végignézi. Te is csak azért, mert ámulsz, hogy ami a lakásotoktól úgy hét-nyolc villamosmegállónyira (Üllői út–Kossuth tér viszonylat)  történik, azt te a saját nappalitokban a saját szemeddel ugyanakkor látod. El is révedezel közben, hogy mi lett volna, ha néhány éve otthonról követhetted volna nyomon, mi történik a közeli Corvin közben vagy Kilián-laktanyában… Nüanszokon múlt, hogy a magyar televíziózás csak 1957 tavaszán indult, és nem kicsivel korábban. Nyilván nem a rádiót ostromolták volna meg október 23-án.

Nem tudod, hogy felsőbb helyek – tapintatosan elhallgatott – kérésére a műszakiak néhány másodperces késleltetést mindig beépítenek, hogy ha netán bármi kínos történik, időben megszakíthassák az adást. A stúdióajtó előtt mindig ott horgol Takács Marika vagy Tamási Eszti. Csak egyszer legyen szükség rájuk vészhelyzetben.

– Új székház kéne ezeknek a tévéseknek, hogy beférjen a sok szekrény avval a rengeteg pulóverrel – kuncogtok egy későbbi hétfő estén, amikor még mindig nincs adás, és ti továbbra is békésen römizgettek, miközben szól a rádió.

Az étkezőasztalon kockás pamutpléd, a tévén kockás szövettakaró.
Egyre meggondolandóbbnak tűnik amúgy is, mennyi időt szánjon az ember tévénézésre. 1960-ban a Magyar Televízió összesen 67 220 perc műsoridőt sugároz, olvasod a büszke statisztikát, vagyis a heti adásidő átlagosan 20-22 óra. Könnyű kiszámolni. 1960 decemberében „megszületik” a 100 000. előfizető! Véletlenül egy csepeli lakatos… A tévéhíradó lelkesen ünnepli.

Két évvel később, 1962 végén viszont a 300 000. tévéelőfizetőt köszöntik a legnagyobb nyilvánosság mozgóképes fórumán! Gyanús, hogy akkor már egy ferencvárosi fizikusra jut a propagandisták választása.

Mindennek üzenetértéke van. Nem bánod ezt a játékot: megszoktad, hogy apró jelekből kombinálj, mit tervezhetnek odafönn.

– Kezdenek barátkozni az értelmiséggel – mondod feleségednek. Mindketten elsőgenerációs értelmiségiek vagytok, megbecsülitek magatokat.

1962?

– Mi általában nem udvarolunk az íróknak – jelenti ki Kádár az egypárt politikai bizottságának április 27-i ülésén. Július 24-én 19.40-kor élő közvetítés az első Ki mit tud? döntőjéről: Gloviczky Péter bűvészkedik, Hacki Tamás fütyül, Kern András parodizál, Koncz Zsuzsa és Gergely Ágnes énekel. Szeptember 23-án a műegyetem klubjában először lép föl az Omega. Október 20-án a magyar-amerikai titkos tárgyalásokon megállapodás születik: ha Budapest általános amnesztiát hirdet, az ENSZ-ben leveszik a magyar kérdést a napirendről. December 18-án az Egyesült Államok kezdeményezi is, két nappal később a közgyűlés elfogadja az amerikai javaslatot.
A budapesti ötvenhatnak vége. A tévé elaltat benneteket, hibernálásotok félidejében vagytok: hat év múlva ébredtek csak, amikor vigyázó szemeteket Prágára vetitek.