Híradó mottó
2012. május 23. frissítve 17.48

Az ÁSZ előtt álló kihívásokról beszélt a szervezet elnöke

Írta: MTI | 2011. február 05. szombat 18:37 |
| A+ A- | Megosztás:

Domokos László egyebek mellett az önkormányzati szektor eredményesebb ellenőrzését és a korrupció elleni küzdelmet említette

A számvevőszéki ellenőrzéssel szembeni kihívásokról beszélt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szombaton a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola tudományos konferenciáján. Domokos László ezek közül kiemelte a költségvetés megalapozottságának javítását, a gazdasági unió megerősítésének szándékából eredő feladatokat, az önkormányzati szektor eredményesebb ellenőrzését és a korrupció elleni küzdelmet.

A főiskola közleményben tájékoztatta az MTI-t a rendezvényen elhangzott előadásokról. Eszerint Domokos László hangsúlyozta: új stratégiája révén az ÁSZ eredményesebben tudja betölteni küldetését, azaz a közpénzügyek átláthatóságának, rendezettségének előmozdítását, és hozzájárul a jó kormányzáshoz.

Székács Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára elmondta, általános tulajdonpolitikai cél a magyar állam tulajdonában maradt vagyoni elemeknek az állami feladatok ellátásához szükséges hatékony, költségtakarékos felhasználást biztosító kezelése. További célkitűzés egy hatékonyabb, gyorsabb, átláthatóbb, olcsóbb, jobban ellenőrizhető rendszer felállítása, működtetése, a korrupció visszaszorítása a közpénzfelhasználás hatékonyságának növelése érdekében - idézte a helyettes államtitkár szavait a főiskola közleményében.

Megosztás:
Képgaléria