Varga Sándor Márton: Lájvízió 2. A tévéműsor ördöge

– Elnézést! Kihez van szerencsém?
– Már el is van nézve: nekem most kizárólag a marketing a fontos. Engedd meg – és egyúttal engedjék meg a Kedves Nézők is –, hogy megragadjam a kínálkozó alkalmat, és bemutatkozzam: a tévéműsor ördöge vagyok.
– Még egyszer elnézést, de… nem ártana beszédtechnikai stúdiumokat folytatnia, ha meg nem sértem. Ez valami újévi tréfa?
– Meg egyszer el van nézve, mondom, nekem pillanatnyilag az öntömjénezés a fontos, bár speciel éppen az elnézés a gyöngeségem. Szóval, ahogy az imént is mondtam, a tévéműsor ördöge vagyok.
– Ördög? Már elnézést, de ez… ez olyan ódivatú. Ördög nem létezik, csak a mesében. Mihez fogna a 20-21. században, ha volna?
– Ó, hát ez roppant egyszerű! Ha valami tévéműsor nincs ínyemre, hát belebújok, és annak annyi.

– Ön akkor, Ördög Úr, a lélek mellett diszponál test fölött is?
– Egyrészt hagyjuk ezeket a szexista kitételeket, mert magam sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány. Másrészt viszont olyannak képzelj el, mint… a sajtóhibát. Arról hallottál már harangozni, nem?
– Persze! Amikor például a Népszava 1953. március 6-i számában, a főoldal közepén egy kopfban kiírták, hogy “Mélységes megrendeléssel értesült az egész magyar nép Sztálin elvtárs súlyos megbetegedéséről”! És Bodó Béla bácsit, az olvasószerkesztőt, a Brumi-könyvek szerzőjét hajnalban már vitte is az ávó…
– Az persze sose derült ki, hogyan történhetett ilyesmi. Most tehát felelősségem teljes tudatában kijelentem: az én művem volt.
– Köszönöm az információt, ötvennyolcadik éve nem hullt le a lepel a sötét titokról. És ezek szerint lehet hasonlókat tévéműsorokban is csinálni?

– Hja, kérem! Csak azt műszaki hibának szokás nevezni. Emlékszel minden idők legnagyobb „politikai botrányára” a hetvenes évek második feléből? A Híradó 19.30-as főkiadása már túlvolt a külpolitikai blokkon, amikor a vezető belpolitikai riportban Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes éppen a szocializmus építésének eredményeit sorolta. Közben viszont a Kedves Nézők hallhattak még egy hangot, amely többször ismételte, hogy „… a szószékről csak beszélnek, a szószékről csak beszélnek…” Amikor adás után a munkatársak kiléptek a vezérlőből, a folyosón már az illetékes helyről kivezényelt állambiztonságiak faggatóztak…

– Ön tudja, mi történt?
– A leghitelesebb forrásból! Én koordináltam az egészet! Kifigyeltem, hogy a tévéhíradó idején, 19.30 és 20.00 között a filmgépterem egy masinájáról hang- és képpróbát adnak, mert az adón folyamatosan ellenőrzik, minden rendben-e a műszaki paraméterekkel. Erre kivágott filmrészleteket, végtelenített slejfniket használtak: néhány másodperces kép és hang futott körbe-körbe. A hitelesség kedvéért említem meg, hogy az idézett szavakat egészen konkrétan egy Nagy Attila nevezetű színész szájából vettem a Girolamo Savonarola olasz domonkos rendi szerzetes életéről készített, Máglyák Firenzében című, Szinetár Miklós rendezte, 1967-es tévéjátékból. Az élő adással párhuzamosan ment tehát a műszaki próba, és nekem csak a reléket kellett összeakasztanom…

– Ön nagy mókamester.
– Á, ne gondold, hogy bármikor is viccelődő kedvemben találnál. Az alkatom kifejezetten szomorkás! Nekem ez az egész munka unalmas és megterhelő. Ördögként mindig magasabb akaratokkal kell szembeszegülnöm. Mondhatnám, hivatali kötelességem, hogy bűnre csábítsam az embert.
– Bocs, de ez a metafizikai magyarázkodás túl bonyolult. 
– Pedig egyszerű. Odafönn megírják a játékszabályokat, amelyek záradéka, hogy idelent azok szerint kötelező játszani. Vannak viszont bizonyos kifürkészhetetlen utak, hogy az ember szereti kijátszani a kötelezőt…

– És ekkor lép közbe ön?
– Pontosan!
– Ön miatt történnek olyasmik, mint…
– Arra gondolsz, amikor a snájdig D. L. fölkonferált egy hírt, csakhogy valami teljesen más tudósítást adtak be, mire a műsorvezető avval az indoklással kért elnézést, hogy „anyagcsere történt”? Vagy amikor a bájos K. K., miután elköszönt a nézőktől, nem tudta, hogy az adást még nem keverték le, és káromkodott egy illetlenül cifrát? Vagy amikor a mindig elegáns K. J. egy nyári stáblista után kiballagott a stúdióból, és nézők milliói láthatták, hogy az addig asztal takarta alfelén fürdőnadrágot visel?
– Még ezekben a történetekben is az ön keze van…?
– Mindenben! Hivatalosan nem én vagyok a főnök, de a háttérből én irányítok. Nem véletlenül írt bele Madách Az ember tragédiájába. Persze tragédiának nézed, mert azt gondolod, hogy egy-egy ilyen tréfára az életed megy rá? Nézd legott komédiának, s múlattatni fog.