Szerényi Gábor: Pierre Pesten

„A levélládában levélláda-színű borítékon levélláda-színű üzenet: ma nem kaptál levelet.” Látod, ezek a poénjaid még fenntartják emlékedet, hiába szaladtál át az Atlanti óceánon, s nyelt el az irgalmatlan messzeség. Illetve nehogy azt hidd, hogy ilyen könnyen megszabadulsz, tudunk híreket rólad, és ismerhetsz, én ki is színezem azokat, úgy adom tovább.

Ráadásul erősen tartja magát az a vélekedés, hogy te valójában már suttyomban visszaszöktél, és igazából Pesten írod amerikai élményeidet. (Természetesen ezek tipikusan női kombinációk. Amiket te mindig is előszeretettel építettél be önnön titokzatosságodat gerjesztő manővereidbe.)

Van, aki viszont azt feltételezte, hogy én kóborlok, mint éjszakai kobold, elveszve Manhattan utcáin, parkjaiban, sőt, csak kitaláltam egy nem-létező figurát, akivel levelezek – a távoli Magyarországról. (Kétségtelen, hogy erősen feltöltöttem készleteimet magyar és amerikai bélyegekből egyaránt, arra pedig emlékezhetsz, hogy postai bélyegző lenyomatot rajzolni, imitálni gond nélkül tudok. Így aztán nem egykönnyen lehet tetten érni, hogy valójában éppen honnan írok - és hová… Arról nem is szólva, hogy kinek.)

A New Jersey-ből becses személyed iránt érdeklődő hölgynek mindenesetre azt írtam, hogy – váratlan fordulat – jelenleg Luxembourgban időzöm, és őszinte sajnálatomra nem tudok eleget tenni kedves, kávézásra invitáló meghívásának. Ismerem már jól az efféle randevúkat, rövid időn belül bele akarnak keverni egy olyan levesbe, amibe egy porcikám sem kívánkozik. Mondjak véleményt az aktuális kül- és belpolitikai eseményekről, szereplőkről, mert az „ugye nem lehet”, és ez aztán már „tényleg elképesztő.”

Hát nem. Nem én lennék – de te sem! -, ha ilyesmibe hagynám magam, akár rosszul értelmezett udvariasságból, sodortatni. (Bár a te viselt dolgaid közül emlékszem, amikor egy kissé szélsőséges nézeteket valló ifjú hölgy kegyeinek elnyerése céljából, álságosan és megtévesztően elhitetted vele, hogy hasonlóképpen vélekedsz „világ-összeesküvésekről”, mint ő. Bele se akarok gondolni, hogy milyen dupla elégtétellel kényeztetted az éjszakában a megtévesztettet.)

Veled ellentétben én a legínségesebb szerelmi hiányok időszakában sem vetemednék ilyen cselvetésre. Tudom, te erre automatikusan rávágnád, hogy „háborúban és szerelemben minden fortély megengedhető.” Továbbá, ne prédikáljak neked erkölcsről, hiszen te még huszonéves vagy, lobogó indulattal, szenvedélyes vágyakkal – én meg nyolcvankilenc. Ha nem is éveim számát tekintve, de lenyugodott attitűdömet figyelembe véve. Emlékszem, hogy álltál be a háborgók közé, akik az időskorára szinte szentként megnyilvánuló, szigorúan ítélkező Tolsztojt bírálták, mondván, könnyen beszél, hiszen ifjúként alaposan kitombolta magát érzékiségben.

Akkoriban Napóleon bűvöletében éltünk, a Háború és békét olvasván (négy éven át!) eredendő frankomániánkat átszínezte, hogy Pierre Bezuhov figurájában, attitűdjében magunkra döbbentünk. (Pontosan látom emlékeimben, ahogy a budapesti metrószerelvény ajtajához támaszkodva betűzgetted a cirill betűs feliratot: „Mitiscsinszkij Másinisztráil Závod”, s közben azon merengtél, hogy minél hamarabb haza kell érned, mert „Pierre börtönbe került Moszkvában”, s csak akkor tudod „kiszabadítani”, ha továbbolvasod a gigantikus történetet.)

Hol van már az akkori – „moszkvai” – hó? Egy szenvedélyt (mondogattad, talán épp Nietzschével bajlódván) csak egy nagyobb szenvedély képes legyőzni. És nyargaltál (akárcsak Pierre), hogy ott legyél – ahol éppen nem vagy. Mert hozzá hasonlóan te is azt képzelted, hogy az „igazán fontos dolgok” mindig másutt történnek. Garantált volt szédült és kapkodó szertelenséged egyenes folyománya: sehol nem tudtál megnyugodni. (És amit környezeted rendre felrótt: nem is tudtál senkire odafigyelni.)

Így nézve önkéntes száműzetésed, mondhatjuk: megérdemelt. Büszke vagy, dacos és gyáva. Nem mersz visszajönni, mert az kudarcod beismerése lenne. Pedig – hidd el – barátként ezt javasolnám. (Tudod, „kudarc a kreatív ember legintenzívebb inspirálója.”)

A legjobb lenne, ha találnál egy regényt, regényhőst, ami-aki olyan erővel hatna rád, hogy úrrá legyél gátlásaidon. (Ha másként nem, hát utánozz valakit. Kerülj a hatása alá. De azért testre szabott legyen, lényegítsd át önmagaddal!)

Amíg ez bekövetkezik, én továbbra is vállalom helyettesítésed. Válaszolok a hozzám eljutó, neked címzett levelekre. Bélyeg, színes ceruza nagy készletekben áll rendelkezésre. (Olyan szép bordázott, vízjeles „chamois” papír is.) Stiláris fordulataidból is – engedelmeddel – csenek, persze nemes ügyek érdekében. (Szerelmeslevelek – kiemelt fontossággal. Adóhivatallal való egyezkedés – lepasszolva a könyvelőnek. Apropó, tudtad, hogy a „könyvelő” szó németül „buchhalter”, és oroszul is így mondják, csak cirill betűkkel írva. És: héberül is így szól, csak ott meg ivrit írásjelekkel papírra vetve. Egy orosz-héber szótár lehet egy németnek igazi csemege ennél a szónál, egy kifejezés erejéig elhihetné, hogy három nyelvet is ért – tanulás nélkül.)

De jó lenne ilyen frappánsan úrrá lenni lingvisztikai gondjainkon… 
 Művésznevem jelenlegi korszakomban még: Veszelka Mór. (Ha írsz, nyugodtan címezd erre a névre, kitűztem a postaládámra.)
 Aztán – ha megállapodunk -, cserélhetünk nevet, helyszínt, korszakot, történeteket.  Még életet is.