Híradó mottó
2012. május 23. frissítve 16.24

Teltház az Arénában: Négyezren tomboltunk az év legfittebb napján!

Írta: Gruber Andrea | 2010. november 29. hétfő 14:56 |
| A+ A- | Megosztás:

Aerobic-, kangoo-, spinning-, concept2- és jógaórák egész sorából mazsolázhattuk, a nagyszínpad mögötti FittExpón pedig mindent megtudhattunk az egészségről és a legújabb, nem hizlaló finomságokról

Vasárnap fitt reggelre ébredt Budapest: Debrecen után a fővárosban is elérkezett az év legfittebb napja, a Tesco FittAréna. Idén teltházzal, négyezer résztvevővel, a hazai fitneszvilág legnevesebb prezentereivel, öt teremben, mintegy negyven különböző féle óratípus keretein belül tombolhattunk mi, akiknek fontos az egészséges, aktív élet és a jó hangulatban, összerogyásig űzött „örömsport” gyönyöre.

A Nagyszínpadot reggel fél kilenckor Körtvélyessy Ákos és Tarr István avatták fel álmosítónak csöppet sem mondható spinning órájukkal, majd szintén kőkemény tekeréssel a Freestyler Team ébresztgette az egyre gyülekező tömeget az Aréna küzdőterén. Reggel 10 órára már a ruhatárak többsége betelt, és aki éppen nem a spinneren izzadt, az izgatottan toporgott a Nagyszínpad első, „két lábon fellépő” sztárprezentere, hazánk talán legnépszerűbb fitneszguruja, Schobert Norbi 90-es éveket idéző Aerobic Classic óráját várva. Norbi 11 óra előtt át is vette a terepet, s megindult az aerobic őrület, kicsi és nagy, duci és sovány együtt ugrált Norbival kifulladásig.

Norbi a FittAréna 2010-en (Fotó: futanet.hu)

Akinek nem lett volna elég, előzetes regisztráció fejében máris átvehette kangoo cipőjét, és bizonyíthatta robbanékonyságát Sifi igazi bulihangulatot teremtő kangoo óráján, amelyen a tömeges kenguruinvázió-szerű látványnál csak Sifi csapatának fodros-bugyros, a szivárvány minden színében pompázó fellépő ruhája volt szórakoztatóbb. Mivel a nagy érdeklődésre való tekintettel kangoo cipő nekünk már nem jutott, ezért mi a Mozgástrend teremben buliztunk, Szalka Andival, aki parti hangulattal álcázott szuperintenzív intervall órájával 100%-osan meggyúrta az állóképességünket. A ma reggeli brutális izomláz őt igazolja! Na meg Szentgyörgyi Rómeót, aki latin dance óráján egy arénányi nőt iskolázott le dögös csípőrázásból. Czanik Balázs délután egykor kezdődő Capoeira aerobicja sem kímélte a formálódni vágyókat, a kőkemény dél-amerikai mozgásforma bemutatóján minden későn kelő kimerítően vezekelhetett lustaságáért.

Sifi és a Team Kangoo a 2010-es FittArénán (fotó: futanet.hu)

És ha már a harcművészeteknél tartottunk, miért is ne néztünk volna bele Bóta Gábor Fight Trainingjébe a Mozgástrend teremben, ahol a „minden energiát beleadós” ütések és rúgások alól nem kapott felmentést az sem, aki már reggel óta "fittült". A Nagyszínpadon közben Cseresnyés Bea Body-Balls Flow órájával öntött erőt a néhol már enervált izmokba: itt az izmok nyújtása, az ízületi mozgékonyság és a könnyed koordináció-fejlesztés került a középpontba. Jól is jött a kis felüdülés, valamivel három délután óra előtt ugyanis Béres Alexandra csapott a lovak közé, méghozzá - némi képzavarral élve - igazi tűzmadárként. Alexa Súlykontoll órájának nem akármilyen különlegessége az összes résztvevőnek kiosztott tűznyelvszerű kesztyű volt, amely pompásan motivált mindenkit az ezúttal nem elsumákolt, hanem szorgalmasan végzett, kegyes karmozdulatokra. Az egyszerre lebbenő „tűzkezek” frenetikus látványt nyújtottak, ami a színpadról nézve lehetett csak az igazi!

Béres Alexa a FittArénán (fotó: futanet.hu)

Az intenzív izommunka is érzékelhető volt azonban, így Varró Gyuszi Aerobik Performance-ában már többen a földön ücsörögve gyönyörködtek csak. De mi is lehetne motiválóbb, mint egy bombasztikus formában tündöklő kismama, aki nagy pocakkal sem rest alakot formálni, ha az övén nincs is már mit, legalább másokét. Rubint Rékáról van szó, aki a tőle megszokott maximalizmussal és bíztató szavakkal buzdította csinosodásra az egybegyűlteket.

Rubint Réka a FittArénán (fotó: futanet.hu)

Tatarek Rezső New Ironbox Cross óráját már tényleg csak a csúcsformában levők pipálhatták ki az órarendben. Az Iron Boxing kidolgozója, volt serdülő- és ifjúsági magyar bajnok bokszoló és teakwando világbajnoki ezüstérmes sportcsillag kegyetlenül megdolgoztatott mindenkit, akiben még maradt szufla a nap végére. Jól megérdemelt jutalomként Almássy Csilla és Szentgyörgyi Rómeó Harmónia, levezetés címet viselő órája búcsúztatta el az idei FittArénát, legalábbis a Nagyszínpadon.

A Mozgástrend teremben a már említett Szalka Andi-féle Intervall edzés és Bóta Gábor tae-bo órája mellett a legújabb fitneszőrület, a zumba is bemutatkozott, Vieira Lívia tolmácsolásában, de volt itt Strike zone – két kis korong, az úgynevezett MO.Ma segítségével végzett, négy részből álló, egyedülállóan hatékony hasizomtréning – óra, Fit Ball show, Step és Dance Fever óra, valamint Horváth Gréti vezénylésével a latin-aemrikai tánclépéseket új formába öntő Bailar Aerobic.

Spinning óra a FittArénán (fotó: futanet.hu)

A Spinning teremben nem kisebb nevek buzdítottak a pörgős síkok, és kőkemény hegyek leküzdésére, mint Gulyás Gábor, Ruzsinszky Márta, Tar Csaba, Majlát Zoltán és Horváth Péter a Freestyler Team zászlaja alatt, valamint Tarr István és Farkas András az Oxygen Spinning Team részéről.

Aki a testi épülés, szépülés mellett a lelki egynesúlyáról is gondoskodni kívánt, a Body&Mind teremben egészen biztosan talált kedvére való programot. Volt itt Pilates, Iyenger jóga, dinamikus jóga, Stott Pilates, gerincjóga, flow óra, gerinctréning és streching, olyan szaktekintélyek tolmácsolásában mint Almássy Csilla, Vadász Ákos, Bokor Zsuzsanna, Németh Gergő, Kutasy Kelly, Nagy Amarilla, Keszi Krisztina, Nagy Dorka, nem is említve „a hazai Pilates anyjaként” tisztelt Dallos Ágnest.

Body - Mind terem a FittArénán (fotó: futanet.hu)

A Nagyszínpad mögött elhelyezkedő FittExpón mindenki kedvére csemegézhetett, akinek az belépéskor kapott ajándékcsomagban található müzliszelet, banán és diétás shake nem elégítette volna ki az étvágyát. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere, Norbi Update-lisztből készült kakaós csigájától és kolbászos pogácsájától kezdve az Abonett szendvicsen, és a Katus Attila által népszerűsített szénhidrátcsökkentett süteményeken át a finomabbnál finomabb gyümölcslevekig mindent meg lehetett kóstolni, s persze nem hiányozhattak a különböző táplálékkiegészíttők, a legtrendibb fitneszszerkók és legújabb sporteszközök sem.

A bátrak és a kiváncsiak lemérethették testösszetételüket, s megtudhatték, mennyi zsírt is kell még leugrálniuk magukról, de volt itt TRX-oktatás, kettlebell-bemutató, ergométeres verseny, sparrowbag, kranking, XBody elektromos edzőkészülék és funkcionális tréning is. Szótárra pedig csak azoknak nincs szükségük ezek értelmezésére, akik a Fitteréna most vasárnap következő, veszprémi állomásán a saját szemükkel – és testükkel - győződnek meg róla, melyik mire jó!

Megosztás:
Képgaléria