Híradó mottó
2012. május 23. frissítve 16.02

"Keresztül Budapesten" - Sisit keresik a kínaiak a magyar fővárosban

Forrás: hirado.hu/MTI | 2010. november 08. hétfő 11:32 |
| A+ A- | Megosztás:

Sisi mellett Liszt Ferenc zenéje és a Duna szépsége vonzza Magyarországra a kínai turistákat

Budapesten is Sisit keresik a kínai turisták, akik Liszt Ferenc zenéje és a Duna szépsége mellett elsősorban a romantikus helyszínek miatt jönnek Magyarországra - mondta a Csöcsiangi Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó főszerkesztője.
   
Lo Jü-csün a Keresztül Budapesten című új kínai útikalauz bemutatója kapcsán járt Magyarországon. A Kínában november elejétől, 33 jüanért (973 forintért) kapható, képekkel gazdagon illusztrált könyv az első olyan élménybeszámoló, amely kínai szerző tollából a kínai közönségnek szól Magyarországról.

Budapest


   
A főszerkesztő az MTI-nek elmondta, hogy Magyarországról alig van Kínában olyan olvasmány, amely a fiatalokat is megérintené, ezért fontos, hogy végre megjelenhetett ez a hiánypótló kötet.
   
A könyv egy olyan sorozat része, amelyben egy-egy városról az adott helyszínen élő kínaiak számolnak be. A budapesti útikönyvet a sorozat első darabja, a Keresztül Barcelonán című kötet sikere ihlette. A spanyolországi nagyváros bemutatása annyira népszerű, hogy a kiadó már a második kiadáson dolgozik.
   
Az elsősorban Budapestről szóló könyvet a hangcsoui születésű Jü Ping írta, aki 1999-től néhány évet töltött Budapesten, és a fia is itt született.
   
A könyvben nincsenek száraz, történelmi adatok, a szerző sajátos szemüvegén keresztül mutatja be Magyarország sokszínű kultúráját, természeti szépségeit, a jellegzetes ételeket, italokat, és az itt élő embereket. A történeteket minden oldalon olyan fényképek színesítik, amelyeket kínai sajtófotósok és turisták készítettek.
   
Külön fejezetet kaptak a budapesti kávéházak. A New York és a Centrál kávéház mellett a Gerbeaud például azért mozgatja meg a kínaiak fantáziáját, mert ott annak idején Liszt Ferenc mellett Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné is gyakori vendégnek számított - magyarázta Lo.
   
A főszerkesztő elmondta, hogy a személyes történeteket kiegészítő útikönyvi adatok miatt alaposan bele kellett ásnia magát Magyarország történelmébe és kultúrájába, és a mostani személyes élményei alapján is biztos abban, hogy a fiatalok a romantikus helyszínek, a Duna varázsa, és az "érzelmekkel teli köztéri szobrok" miatt is kedvelni fogják Budapestet.
   
A könyv kiegészítő olvasmány lehet azoknak is, akik gyarapítani szeretnék már meglévő tudásukat Magyarországról, mert az idősebb korosztálynak Budapest és az ország neve hallatán elsősorban Petőfi Sándor versei, a híres magyar zeneszerzők és Romy Schneider osztrák színésznő Sisi-alakítása jut az eszébe.

Megosztás:
Képgaléria