Híradó mottó
2012. május 23. frissítve 15.24

FHB: lassult az árcsökkenés a lakáspiacon

Írta: hirado/MTI | 2010. szeptember 29. szerda 15:42 |
| A+ A- | Megosztás:

Az árcsökkenést lassítja, hogy kilakoltatási tilalom van érvényben, így a lakáskínálatban nem jelennek meg a bankoknak nem pontosan fizető adósok lakásai

Lassult az árcsökkenés a lakáspiacon, az idei második negyedévben 174,2 volt az FHB lakásár index értéke az első negyedévi 179,1 pont után - mondta Harmati László az FHB Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgató helyettese szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
   

Az FHB a februári 9,3 százalékos 2010-re vonatkozó éves árcsökkenési előrejelzését 7 százalékra módosította - tette hozzá a vezérigazgató helyettes.
   

Az árcsökkenést lassítja az a tény, hogy kilakoltatási tilalom van érvényben, így a lakáskínálatban nem jelennek meg a bankoknak nem pontosan fizető adósok lakásai. Ugyanakkor lényeges lakásár zuhanás nem várható, sőt az is előfordulhat, hogy a lakáspiac megélénkülésével - kezdetben - nem emelkednek majd az árak - fejtette ki a vezérigazgató.
   

Harmati László 50-80 ezerre becsülte azoknak a lakásoknak a számát, amelyeknek a tulajdonosai a bankoknál 90 napon túli fizetési késedelembe estek. Ezek egyharmada visszaeső. A teljes lakás jelzáloghitel állomány 8,5 százalékánál mérhető 90 napon túli fizetési késedelem.
   

lakás, otthon, családiház

A lakásárak most a 2005. évi szinten állnak. A válság során 2009 második félévében volt legnagyobb az áresés. A válság alatt nominálisan 13 százalékkal, reálértéken 23 százalékkal csökkentek a lakásárak.
   

A hitelkínálat annyira csökkent a piacon, hogy a nettó hitelezés a 2000-es évek elején mért szinten áll. A forint hitelállomány csökkent, míg a deviza hitelállomány a svájci frank árfolyam emelkedésével növekedett - ismertette a legfrissebb adatokat a vezérigazgató helyettes.

Megosztás:
Képgaléria