Híradó mottó
2012. február 13. frissítve 07.34

Több mint százezer magyar nyaralt augusztusban Horvátországban

Írta: hirado.hu/mti | 2010. szeptember 08. szerda 18:45 |
| A+ A- | Megosztás:

Az év első nyolc hónapjában a tavalyinál több időt töltöttek a magyarok a szomszédos országban

Augusztusban és az év első nyolc hónapjában is növekedett a magyar turisták által Horvátországban eltöltött idő hossza, bár az odalátogató magyar vendégek létszáma némi visszaesést mutat - tájékoztatott a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője. Marin Skenderovic a horvát idegenforgalmi szervezet adatait ismertetve elmondta: augusztusban csaknem 111 ezer magyar utazott Horvátországba, két százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. A múlt évihez képest azonban négy százalékkal, több mint 671 ezerre nőtt az ott eltöltött éjszakáik száma.

Horvátország

Az első nyolc hónap összesítése is hasonló tendenciát mutat, ugyanis egy százalékkal, 274 ezerre csökkent ugyan a vendégek száma, de három százalékkal, több mint 1,5 millióra emelkedett a vendégéjszakák száma. Az idegenforgalmi szakember hozzátette: a magyarok továbbra is a kilencedik helyen állnak a Horvátországba látogató turisták számát illetően.

A teljes horvátországi idegenforgalmi statisztikák szintén azt mutatják, hogy a korábbinál hosszabban időznek az adriai országba érkező vendégek. Augusztusban például több mint 2,6 millió turista érkezett Horvátországba, szinte ugyanannyi mint tavaly ilyenkor, de a 18,6 millió vendégéjszaka hét százalékos növekedést jelent.
Az év eddig eltelt időszakában a tavalyihoz képest három százalékkal nőtt a Horvátországba érkező turisták száma, akik hét százalékkal több időt töltöttek el az országban. Gyarapodott a német, a szlovén, a cseh, az osztrák, a lengyel, a szlovák és a magyar utazók által eltöltött idő, csak a holland és az olasz vendégek nyaralási ideje rövidült a múlt évihez képest - mondta el Marin Skenderovic.

Megosztás:
Képgaléria