Híradó mottó
2012. február 09. frissítve 08.16

Tizenhárom éves csúcson az arabica kávé ára

Forrás: hirado.hu/MTI | 2010. szeptember 08. szerda 14:44 |
| A+ A- | Megosztás:

Június eleje óta a kávé közel 40 százalékkal drágult

Több mint tizenhárom éves csúcsra emelkedett az arabica kávé ára: szerdán az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén egy font (45,36 dekagramm) arabica ára 2,4 százalékkal 1,9715 dollárra emelkedett.
   
Utoljára 1997 júniusban került ennyibe ez a kávéfajta.
   
Június eleje óta a kávé közel 40 százalékkal drágult, az áremelkedést elemzők alapvetően technikai jellegű vásárlásokra, és kevésbé fundamentális okokra vezetik vissza. Szerintük az arabica ára a közeljövőben elérheti akár a két dollárt is, középtávon azonban csökkenésre számítanak az új termés betakarításával.
   
A Nemzetközi Kávészervezet (ICO) szerint az idén jó termésre lehet számítani, ami lehetővé teszi a raktárak feltöltését, és az ellátás kiegyensúlyozottá tételét. A legnagyobb kávétermelőnek számító Brazíliában 20 százalékkal, Kolumbiában pedig 25 százalékkal lehet nagyobb a termés a tavalyinál.
   
Az ICO adatai szerint tavaly a gazdasági válság miatt 1,5 százalékkal csökkent a világ kávéfogyasztása, 128,8 millió zsákra (1 zsák=60 kilogramm) az egy évvel korábbi 130,7 millióról, de az idén már növekedés várható. A világ 2010/2011 évi kávétermését 133-135 millió zsák körül várja az ICO a tavalyi 120 milliót követően.
Megosztás:
Képgaléria