Híradó mottó
2012. február 10. frissítve 21.12

Épülhetnek a könnyűszerkezetes házak Felsőzsolcán

Forrás: mti | 2010. szeptember 07. kedd 21:32 |
| A+ A- | Megosztás:

A képviselő-testület megállapodott: négyzetméterenként 130 ezer forintért készülhetnek el az ingatlanok

Az árvíz sújtotta Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán immár semmi akadálya nincs annak, hogy könnyűszerkezetes technológiával is megépítheti új otthonát az a tizenhárom család, amely ezt a technológiát választotta; négyzetméterenként 130 ezer forintért készülhetnek el az ingatlanok.

Németh Csaba, a felsőzsolcai önkormányzat szóvivője a helyi képviselő-testület kedd estébe hajló rendkívüli ülését követően az elmondta: kompromisszumos megoldás született az ülésen.
Mindazon árvízkárosultak, akik úgy döntöttek, hogy könnyűszerkezetes technológiával építik újjá elvesztett otthonukat, nettó 130 ezer forintos négyzetméterenkénti áron tehetik meg.
A felsőzsolcai képviselő-testület a múlt pénteken döntött úgy, hogy aki ezzel a technológiával építi újjá házát, négyzetméterenként 20 ezer forinttal alacsonyabb árhoz kaphat támogatást, mint azok, akik téglából húzzák fel otthonukat. Ez ellen nyújtott be petíciót a 13 család Szabó Máté ombudsmanhoz és Szaló Péter belügyminisztériumi helyettes államtitkárhoz hétfőn Budapesten.

A kedd esti képviselő-testületi döntés szerint a különbség 6 ezer forintra csökkent, amelyet az építkezők elfogadtak, így hamarosan megkezdődhetnek a munkák.

Megosztás: