Híradó mottó
2012. február 10. frissítve 21.07

A Jobbik az utcanevekben is rendszerváltást akar

Írta: hirado.hu/MTI | 2010. szeptember 07. kedd 13:20 |
| A+ A- | Megosztás:

A párt főpolgármester-jelöltje a Moszkva teret Széll Kálmán térre, a Roosevelt teret pedig Széchenyi térre keresztelné át

A Jobbik két olyan határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelyben a fővárosi Roosevelt teret Széchenyi térré, míg a Moszkva teret Széll Kálmán térré neveztetné át - mondta el keddi, budapesti, Staudt Gábor főpolgármester-jelölttel közösen tartott sajtótájékoztatóján a párt képviselője, Bana Tibor.
   

A politikus a Szabadság téri szovjet emlékmű előtt tartott rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a Moszkva teret 1951-ben keresztelték át Széll Kálmán térről. Véleményük szerint viszont húsz évvel a rendszerváltozás után elengedhetetlen, hogy a közterület visszakapja korábbi nevét.
   

A Jobbik határozott céljának nevezte, hogy "végre megtörténjen Magyarországon a rendszerváltás az utcanevekben". Szavai szerint ugyanis Balmazújvárosban és Dombóváron Kun Béláról, Fóton és Marcaliban Leninről, míg Mosonmagyaróváron és Szombathelyen máig Engelsről elnevezett utcák vannak. Hozzátette, hogy a Ságvári Endre nevét viselő utcák Nyíregyházán és Tatabányán találhatóak, akinek emellett Makón és Szombathelyen szobra is van.
   

Szavai szerint ezeknek az utcáknak olyan emberek nevét kell viselniük, akik valóban Magyarország helyzetének javításán munkálkodtak életük során.

 

Staudt Gábor


   

Staudt Gábor ígéretként fogalmazta meg, hogy a Jobbik a fővárosi közgyűlésben kezdeményezni fogja egy olyan bizottság felállítását, amely felülvizsgálja az utcák és egyéb közterek elnevezését. Terveik szerint a bizottság a "volt kommunista vezetők vagy egyéb érdemtelen embereknek az eltüntetésére" tenne javaslatot az elnevezésekből, emellett megnevezné azokat, akik rászolgáltak arra, hogy közterületet nevezzenek el róluk.
   

A sajtótájékoztató elején Staudt Gábor megjegyezte, hogy Horthy Miklósnak, Tisza Istvánnak vagy Wass Albertnek nincs köztéri szobra és nem neveztek el róluk utcát sem.
   

Egyúttal a téren álló szovjet emlékmű kapcsán megengedhetetlennek nevezte azt is, hogy a főváros egyik legfrekventáltabb részén "felszabadításként (...) állítsunk emléket a szovjet megszállásnak". Hozzátette, hogy a halottak természetesen megérdemlik a kegyeletet, de véleménye szerint a megemlékezésnek mást helyszínt is lehetne találni.

Megosztás: