Fábry kikészült, Szántó Dávid ült be a műsorvezetői székébe!
Forrás: blikk/hirado.hu |
2010. szeptember 04. szombat 12:30 |
A showman minden tőle telhetőt megtett, hogy kicsikarjon néhány érdekes történetet az Európa-bajnok úszó lányokból
Kikészült Fábry Sándor showjának felvételén, mert az Európa-bajnok úszó lányok nem igazán sztoriztak a műsor felvételén.
A Blikk információi szerint még az egy szem fiú, Gyurta Dani sem volt elemében, holott ő már többször is vendégeskedett Fábrynál.
A showman minden tőle telhetőt megtett, hogy kicsikarjon néhány érdekes történetet Jakabos Zsuzsából, Hosszú Katinkából, Mutina Ágiból, Verrasztó Evelynből és Dara Eszterből, de úgy tűnik, hogy az eddig olyan jól működő technikája most csődöt mondott.
Ebben pedig minden bizonnyal közrejátszhatott az is, hogy az úszólányok még nem szoktak hozzá a rivaldafényhez, valamint az is, hogy Fábry talán kicsit berozsdásodott az évek alatt, amit maga is hosszan ecsetelt az egyik anekdotája elején - írja a bulvárlap.
Fábry az interjú alatt annyira kikészült attól, hogy minden igyekezete ellenére sem sikerült kicsikarni a lányokból semmi érdemlegeset, hogy végül átadta a műsorvezetői székét előző vendégének, a sportriporter Szántó Dávidnak.