A klímaváltozás is elősegíti a tőrfarkú rákok hanyatlását

Amerikai kutatók az atlanti tőrfarkú rák populációs hanyatlását figyelték meg, mely egy tanulmány szerint nemcsak az emberi tevékenységnek, hanem a klímaváltozásnak is köszönhető

Az atlanti tőrfarkú rák vagy más néven patkósrák populációi Maine-től Floridáig hanyatlanak, és dominó effektust indítanak be a nagyobb, velük táplálkozó állatok között. A kutatók már megfigyelték a parti madárpopulációk észrevehető zsugorodását, különösen a sarki partfutónál és az álcserepes teknősnél. Ez a két faj rendszeresen a rákokkal táplálkozik.  

A Molecular Biology folyóiratban megjelent új tanulmány azt sugallja, hogy a klímaváltozás is szerepet játszhat a folyamatban. Míg a rákok jelenlegi hanyatlása nagyrészt a csaliként történő túlhalászatnak és a gyógyszeriparnak köszönhető, az új kutatás azt mutatja, hogy a klímaváltozás történelmi szinten szerepet játszott, és módosította a sikeresen szaporodó rákok egyedszámát. Ami ennél is fontosabb, az előre vetített klímaváltozás, mely tengerszint-emelkedéssel, és a vízhőmérséklet fluktuálódásával járhat, korlátozhatja a rákok elterjedését és szaporodását, mely az elterjedés megváltozásával, lokális és regionális populációs hanyatlással járhat, mint az utolsó jégkorszakot követően.    

(Fotó: Greg Breese /Amerikai Hal- és Vadgazdálkodási Szolgálat)

Tim King, az amerikai Geológiai Felmérés szakembere és csapata a rákpopulációk történelmi trendjeit értékelte ki, és meggyőző kapcsolatot talált a múltbeli klímaváltozási események és a faj korábbi hanyatlásai között. A patkósrákot néha élő fosszíliának nevezik, mint a Föld egyik legidősebb élőlényét. Ezek az ősi ízeltlábúak az emberek és dinoszauruszok előtt fejlődtek ki. Tulajdonképpen az elmúlt 400 millió évben alig változtak. Ázsiától az amerikai kontinensekig számos helyen megtalálhatóak, ellenálló képességük részben genetikai sokféleségükből ered.

Ám King és csapata felfedezte, hogy a jelenlegi genetikai diverzitás a rákok között meglepően alacsony, ami rossz jel a már most is veszélyeztetett fajra nézve. A ma élő rákközösségek genetikájának segítségével, a kutatók összerakták a történelmi populáció méretét. Amennyiben egy populáció néhány egyeddel indul, az genetikai beszűkülést – úgynevezett palacknyak-effektust - hoz létre, és alacsony genetikai variációval rendelkező populációt eredményez. Ez az alacsony diverzitás akkor válik egyértelművé, amikor a faj egyedszáma csökkenni kezd.

A kutatók azt gyanítják, hogy az emelkedő tengerszintek és –hőmérsékletek az utolsó jégkorszak óta valószínűleg a rákok élőhelyének nagyobb területeit tüntették el, ezzel újonnan izolált régiókba választotta szét őket, és úgy hozta létre ezeket a közösségeket, hogy kialakult a beszűkülés. A rákoknál megfigyelt, alacsony genetikai variáció állatvilágszerte érzékelt, komoly problémát jelent. Az alacsony genetikai diverzitás károsítja az adott faj képességét, mellyel a környezeti változásokhoz adaptálódik, ez gyakran további populációs hanyatlással jár, ami tovább csökkenti a genetikai sokféleséget.

(Fotó: Greg Breese /Amerikai Hal- és Vadgazdálkodási Szolgálat) 

King úgy hiszi, az emberi aktivitás nagy szerepet játszik a jelenlegi hanyatlásban, ám a klímaváltozás potenciális befolyásra is felhívja a figyelmet. A tőrfarkú rák megmentése létfontosságú az egész part menti környezet védelméért. Az állatok kemény páncélja számos apró élőlénynek ad otthont, emellett elsődleges táplálékforrás a nagytestű vándormadarak és hüllők számára.  

A tőrfarkú rákok valójában egyáltalán nem rákok. Sokkal szorosabb rokoni viszonyban vannak a pókokkal, atkákkal és skorpiókkal. Míg a történelem során a rákokat műtrágyában alkalmazták, a legtöbb egyedet ma a halászati ipar fogja ki, mely csaliként alkalmazza őket, valamint a gyógyszeripar, amely vérüket gyűjti be alvadási tulajdonságaik miatt. Míg a rákokat a begyűjtés után visszajuttatják a tengerbe, ezen egyedek becsült mortalitási rátája a 30 százalékot is elérheti.