Szegedi Csanád: uniós megoldás a közrendvédelmi telep
Írta: Papp János | Forrás: hirado.hu |
2010. szeptember 02. csütörtök 07:09 |
Nyugat-Európában és az Európai Unióban bevett gyakorlat, hogy közrendvédelmi telepeket alakítanak ki - jelentette ki Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője. Teleki László, az MSZP elnökségi tagja szerint Olaszországban valóban van ilyen, oda azonban nem állampolgárokat zárnak
Nyugati, európai uniós megoldás a közrendvédelmi telep kialakítása – jelentette ki a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője.
Mint ismert, a politikus tegnap jelentette be, hogy a Jobbik kettős kordonnal ellátott közrendvédelmi telepre deportálná - mintaként elsőnek Miskolcon - a a közrendet veszélyeztető egyéneket, így tenne a cigánybűnözés ellen, a romák integrációja ugyanis szerinte kudarcot vallott. A Fidesz parlamenti frakciója pedig felszólította a Jobbikot, hogy „hajmeresztő ötletének” kidolgozása előtt alaposan tanulmányozza a Magyar Köztársaság alkotmányát.
Szegedi Csanád a műsorban idézte Orbán Viktort, aki korábban technokrata szabályhalmaznak nevezte az alkotmányt, melyben semmi tisztelnivalót nem lát.
Szerinte azzal, hogy a Fidesz ellenzi az elképzelést, azoktól határolódik el, akikkel az Európai Parlamentben együtt ül.
Azt gondoltam, hogy a Jobbik nem tud lejjebb süllyedni, mint a parlamenti választási kampányban tette, de mégis tud – mondta ugyanebben a műsorban Teleki László, az MSZP elnökségi tagja.
Felhívta a figyelmet arra: Olaszországot azért nem lehet példaként hozni a a kérdés kapcsán, mert ott nem állampolgárokat zárnak ilyen telepekre.