El kellett altatni egy rákos erszényes ördögöt
Forrás: hirado.hu/MTI |
2010. szeptember 01. szerda 12:10 |
El kellett altatni egy ausztrál kutatók által évek óta megfigyelt erszényes (tasmán) ördögöt, mert elhatalmasodott rajta az egész fajt kihalással fenyegető pofatumor
A fejlemény azért jelent nagyon rossz hírt, mert Cedric korábban ellenállónak tűnt a betegséggel szemben. Az erszényest Clinky nevű féltestvérével együtt 2007-ben oltották be rákos sejtekkel. Clinky elpusztult, de Cedric immunrendszere sikeresen védekezett, és nem alakult ki nála tumor. Ez reményt adott arra, hogy az állat segítségével talán kifejleszthető lesz egy vakcina.
Egy évvel később más típusú rákos sejtekkel is beoltották az állatot, és ezúttal kialakult két kis pofadaganat. Ezeket műtéttel eltávolították ugyan, és úgy is tűnt, hogy Cedric felépül, két héttel ezelőtt azonban röntgenfelvételeket készítettek, amelyek azt mutatták, hogy a rák átterjedt az ötéves erszényes tüdejére. Ezt műtéti úton nem lehetett eltávolítani, és kemoterápia sem volt alkalmazható, ezért a kutatók úgy döntöttek, hogy - megelőzendő az állat további szenvedését - elaltatják.
A rákos megbetegedést 1996-ban fedezték fel a világ legnagyobb testű erszényes ragadozói körében. Az azóta eltelt időszakban a vadon kizárólag az Ausztráliához tartozó Tasmánia szigetén élő állomány létszáma 70 százalékkal megcsappant. Ausztrália tavaly nyilvánította veszélyeztetetté a tasmán ördögöt, amely a jelenlegi becslések szerint 25 év múlva teljesen eltűnhet.
A termetükben kisebb kutyákhoz hasonlító, húsevő erszényes ördögök fizikai úton, például harapással adják át egymásnak a fertőzést, amely torz daganatokat okoz pofájukon. A daganat akadályozza őket az evésben, így gyakorlatilag éhen pusztulnak. A kór emellett roncsolhatja belső szerveiket is. "Elszomorító, ami történt ... Ugyanakkor csak még eltökéltebbé tett minket, hogy folytassuk a kutatást" - mondta a Cedric vizsgálatát vezető Alex Kreiss, a Tasmánia fővárosában, Hobartban található Menzies Kutatóintézet munkatársa.
Reményre adhat okot, hogy idén márciusban kutatók felfedeztek egy Tasmánia északnyugati részén élő kolóniát, amelynek tagjai az eddigi vizsgálatok alapján immunisak a pofarákkal szemben. Ausztrál állatkertekben is tenyésztik az ördögöt, jelenleg mintegy 280 egészséges állat él fogságban. Az ausztrál hatóságok tervei között szerepel az is, hogy egy egészséges példányokból álló populációt áttelepítenek a közeli szigetek egyikére, és így létrehoznak egy "tartalékállományt".
Egy nemzetközi kutatócsoportnak nemrég sikerült megfejteni a pusztító rákos megbetegedés genetikai jellegzetességeit, ami segíthet a gyógymód kidolgozásában. A Warner Brothers Taz nevű rajzfilmfigurájaként elhíresült erszényes ördög (Sarcophilus harrisii) a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listája szerint végveszélyben lévő faj.