A világ első lakomájának nyomai az izraeli sámán barlangjában?

Régészek egy izraeli temetkezési helyen megtalálták a világ első, ismert, szervezett lakomájának maradványait, melyre mintegy 12 ezer évvel ezelőtt kerülhetett sor

Mintegy 12 ezer évvel ezelőtt, egy apró, napfényes barlangban, Izrael északi részén, a gyászolók megették a sült teknőshús maradékát, és összegyűjtötték a megfeketedett teknők tucatjait. Ezt követően letérdeltek a barlang padlójába vájt, nyílt sír mellett, és lerótták kegyeletüket az abban összegömbölyödő, elhunyt, idős asszony előtt, ezzel felkészítve őt spirituális utazására. A teknőket feje és csípője alá helyezték el, majd több tucatnyi teknőt raktak a testre és köré. Ezt követően számos ritka és mágikus dologgal hagyták magára. Egy szirti sas szárnyával, egy leopárd medencecsontjával, és egy ember levágott lábával. 

A ma Hilazon Tachtit néven ismert apró barlang, a Leore Grosman izraeli régész vezette kutatás tárgya. A vizsgálat már felfedte, hogy a rejtélyes nő – a natufi kultúra tagja, mely 15 ezer – 11 ezer 600 évvel ezelőtt virágzott a mai Izrael, Jordánia, Libanon és talán Szíria területén – a világ legkorábbi, ismert sámánja volt. A szakképzett mágusnak és gyógyítónak hitt nőre valószínűleg úgy tekintettek, mint összekötőre a spirituális világgal, aki közössége nevében természetfeletti erőkkel kommunikál – mondja Grosman

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban hétfőn közölt tanulmányban, Grosman és Natalie Munro zooarcheológus felfedi, hogy a sámán temetési lakomája csak egy fejezet volt a natufiak intenzív, rituális életében. Ők voltak az első emberek, akik felhagytak a nomád élettel és falvakban telepedtek le. A temetést követő években rendszeresen, számos ember mászta meg a meredek, 150 méteres lejtőt a barlangig, a közösség más tagjait hozták fel eltemetni, emellett nagy mennyiségű ételt is felhordtak. A sírok mellett, az élők bőségesen belakmároztak az auroch – ős szarvasmarha – húsából. A lakomákat talán az elhunytak tiszteletére rendezték.   

A Hilazon Tachtitból származó újabb bizonyítékok azt sugallják, hogy a lakomázás a hullakamrában legalább 12 ezer évvel ezelőtt kezdődött, a paleolitikum vége felé. Ezek az események megalapozták a későbbi, sokkal körülményesebb ceremóniákat, melyek a halottak előtt tisztelegtek a neolitikumi, gazdálkodó közösségekben. Nagy-Britanniában például, a neolitikum farmerei tápláló, fiatal malacokat vágtak le 5100 évvel ezelőtt a Durrington Walls-nál, Stonehenge közelében, az éves, téli napforduló ünnepre. A megemlékezések részeként, a résztvevőkről úgy hiszik, hogy magukkal vitték elhunyt honfitársaik hamvait, akik az előző évben, a közeli Avon-folyóban haltak meg.     

A natufi eredmények az első, egyértelmű betekintést engedik az ilyen lakomák homályos kezdeteibe – mondja Ofer Bar-Yosef, harvardi régész. Elmondása szerint, „a natufiak olyanok voltak, mint az alapító atyák. Ebben az értelemben, a Hilazon Tachtit a neolitikumi közösség néhány egyéb gyökerét mutatja meg.”       Grosman egyetért. „A natufiak egyik lábbal a paleolitikumban, másikkal a neolitikumban éltek.”    

Galilea nyugati részén, a Hilazon-folyó felett, elég magasan elhelyezkedő Hilazon Tachtit barlangot sokáig csak a helyi kecskepásztorok és családjaik ismerték. Ám a kilencvenes évek elején, Bar-Yosef számos natufi pattintott kőszerszámot talált szétszórva a száraz, cserjékkel tarkított lejtőn a barlang alatt, ezért felmászott, hogy kivizsgálja. A harvardi kutató ezt követően értesítette Grosmant a Héber Egyetemen, hogy gondjaira bízza az ásatást. A kutató és kis csapata 1995-ben kezdte meg a feltárást.  

A csapatnak először le kellett fejteni a kecsketrágya, hamu és cserépdarabokból álló felső réteget, mely az utóbbi 1700 évben halmozódott fel. A réteg alatt öt, ősi aknát találtak csontokkal megtöltve, emellett egyedi natufi kőeszközöket, és kőszéndarabokat, melyek alapján az aknákat 12400 -12000 évvel ezelőtti tartományba helyezték. Az egyik alján 45 éves sámán – a natufi időkben igencsak idősnek számított – volt eltemetve legalább 70 szárazföldi teknős maradványaival, és néhány ritka állat testrészeivel. Az elemzések kimutatták, hogy a nő medencecsontja deformált volt. Feltűnően aszimmetrikus megjelenése lehetett, valószínűleg sántított, egyik lábát húzta.

Grosman megvizsgálta a sámánokról szóló történelmi beszámolókat világszerte, és kiderítette, hogy számos kultúrában, a sámánok fizikai deformitástól vagy valamiféle sérüléstől szenvedtek. Brian Hayden, kanadai régész szerint, „nem szokatlan, hogy a rokkantsággal – akár mentális, akár fizikai – rendelkező embereknek szokatlan, természetfeletti erőket tulajdonítottak.”

Miután 12 ezer évvel ezelőtt eltemették spirituális vezetőjüket a Hilazon Tachtitban, a natufiak egyéb temetések miatt is visszatértek a barlangba, végül legalább 27 férfi, nő és gyerek testét helyezték örök nyugalomra három, kommunális üregben – mondják a kutatók. Néhány későbbi látogatás során, a natufiak megnyitották a közös sírokat, és bizonyos csontokat, többek között koponyákat eltávolítottak, talán, hogy megmutassák, vagy máshol temessék el – mondja Grosman.  

Mostanáig azt hitték, hogy a temetkezési helyekről a csontok eltávolításának folyamata a neolitikumban kezdődött olyan helyszíneken, mint Jerikó, mintegy 11 ezer évvel előtt. Hasonló gyakorlatra derült fény egy későbbi neolitikumi helyszínen, a törökországi Çatalhöyükban. A gyászolók mindkét helyszínen gipsszel vonták be az emberi fejeket és szertartásos céllal tartották meg őket.

Grosman elmondta, úgy hiszik, ütemezett látogatások is voltak a Hilazon Tachtithoz. A natufiak a jelek szerint hegyi gazella és auroch csontjaival megpakolva tették meg az utat. A tanulmány szerint, egyetlen lakoma alatt, a gyászolók mintegy 300 kilogrammnyi auroch húst is elfogyaszthattak. Ám nem az evéshez hozták az összes ételt. Mindennapi életükben, a natufi családok alig ettek aurochot, mivel az állat akkor relatíve ritkának számított. A faj erejét és sebességét figyelembe véve, vadászata valószínűleg közösségi erőfeszítést követelt meg.  

A gyászolók az auroch húson történő lakomázást a tápértéken túli okokból választották. „A későbbi időkből tudjuk, hogy az auroch rituálisan fontossá vált a régióban” – mondja Natalie Munro, zooarcheológus. Néhány későbbi kultúra úgy tűnik, tényleg szent állatnak, a termékenység szimbólumának is tekintette az aurochot. Például Törökországban, a 11 600 éves Gobekli Tepe rituális helyszínen – melyet a világ egyik legidősebb templomának tekintenek – a vadászó-gyűjtögetők aurochokon lakomáztak.  

Munro úgy hiszi, a Hilazon Tachtit hatalmas rituális lakomái az elvesztett szerettek gyászolásán kívül egyéb fontos célt is szolgáltak. Első alkalommal letelepedett közösségben élve, a natufi családoknak módot kellett találniuk arra, hogy megkönnyítsék a súrlódásokat, melyek a szomszédság miatt folyamatosan felmerültek. A paleolitikum vadászó-gyűjtögetőivel ellentétben, a natufiak már nem tudtak szétválni és könnyen távozni, ha probléma merült fel. Olyan sokan lettek, hogy régiójukban már nem találtak szabad területet. Ezért új módját találták ki a stressz levezetésének, hatalmas, közösségi partikat hoztak tető alá, hogy a fontos rituális eseményeket megünnepeljék – mondják a kutatók.

„Amikor az emberek úgy érzik, ugyanazon csoport tagjai, akkor nagyobb hajlandóságot éreznek a megosztásra és a kompromisszumokra, hogy megoldják a konfliktust” – mondja Munro. Az új eredmények azt sugallják, hogy a közösségi ünneplés mélyebb gyökerei, és az emberi maradványok rituális célra történő megőrzése – melyeket később olyan helyeken találtak meg, mint Gobekli Tepe, Jerikó és Stonehenge – évszázadokkal a gazdálkodó társadalmak megérkezése előtt kifejlődött. Ezek a szertartások fontos szerepet játszottak a paleolitikumi vadászó-gyűjtögető életmódról a gazdálkodóra történő átállásban.