Híradó mottó
2012. május 23. frissítve 14.13

Szertartásosan eltemethették Ötzit?

Forrás: hirado.hu/BBC | 2010. augusztus 26. csütörtök 08:53 |
| A+ A- | Megosztás:

Ötzit, az ötezer éves, Olasz-Alpokban talált „Jégembert” talán ünnepélyes módon temették el – állítják régészek

Egy boncolás felfedte, hogy Ötzit meggyilkolták, nyíl okozta seb miatt halt meg. Míg ezt nem vonja kétségbe, az új vizsgálat azt sugallja, hogy hónapokkal halálát követően, Ötzi tetemét felvitték a magas, hegyi átjáróra, ahol megtalálták. A felfedezés helyszíne ennélfogva nem a gyilkosságé, hanem a temetkezésé. A Luca Bondioli olasz professzor vezette új vizsgálat az Antiquity folyóiratban jelent meg. A vizsgálatot amerikai-olasz csapat végezte.

Ötzit Olaszország és Ausztria Alpokbeli határán találták meg 1991-ben. Bár először azt hitték, modern hegymászó teteme, a kutatók később bizonyították, hogy a mumifikálódott test több mint ötezer éves. Amikor az autopszia kimutatta, hogy a Jégemberrel nyíl okozta seb végzett a vállon, Ötzi igazi médiaszenzáció lett. 

Ötzi

Az új vizsgálat során, a kutatók részletes térképet készítettek a helyről, ahol a tetem és a leletek előkerültek. Azon spekulációkra alapozva, hogyan szóródtak szét a tárgyi leletek az idők folyamán a lankán, a kutatók kikövetkeztették, hogy a test eredendően egy közeli, sziklás platformról származik. Azzal érvelnek, hogy ez volt a későbbi temetkezési helyszín, és nem a gyilkosság eredeti helyszíne

A „temetkezési teória” megmagyarázhat néhány rejtélyes tényt Ötzivel kapcsolatban. Például, az elemzés azt sugallja, hogy tavasszal halt meg, mivel az évnek akkori szakaszában virágzó növények pollenjeit találták meg gyomrában. Azonban a jégben lévő pollen azt sugallja, hogy a tetem késő nyáron került oda.      Bondioli és csapata úgy véli, hogy ezeknek a tényeknek leginkább akkor van értelme, ha a testet szándékosan a felfedezési helyszínre szállították, jó néhány hónappal a halál beállta után. Ez pedig temetkezést sejtet. Bondioli kifejtette, „Ötzi nagyon fontos személy lehetett, hogy felvitték eltemetni a magas átjáróba. Talán valamiféle törzsfőnök.”

Frank Ruehli professzor, aki az eredeti autopsziát végezte, nincs teljesen meggyőződve a temetkezési elméletről.  „A tetem bal karja furcsa szögben áll. Ez a halál pillanatában mehetett így végbe. Ha Ötzi törzsfőnök volt, akkor az emberei miiért nem forgatták vissza karját a természetesebb pozícióba? Egy fontos ember temetésénél ez elvárható lenne.”  

Dr. Wolfgang Muller, brit kutató is szkeptikus. Ő Ötzi fogainak és csontjainak kémiáját vizsgálta, hogy visszakövesse vándorlási útvonalát az Alpokon át. „Igen érdekes, új interpretáció, de nem tévedhetetlen” – magyarázza. „Azonban, amennyiben Ötzit eltemették, a testet hosszú úton keresztül hozhatták, mivel a közeli falvak alacsonyan feküdtek.”  

Megosztás:
Képgaléria