Kormányzat szervezi a romák üdültetését az OCÖ helyett
Forrás: hirado.hu/Magyar Nemzet |
2010. július 29. csütörtök 06:44 |
A kormány nyitja meg a zánkai, állami tulajdonú üdülőben mintegy 700 roma gyerek táborát, a projektre 20 millió forintot fordítanak, ezt a pénzt eredeteileg az OCÖ kapta volna meg, melynek gazdálkodását jelenleg az ÁSZ vizsgálja - írja a Magyar Nemzet
Maga a kormány szervez hátrányos helyzetű roma gyermekeknek balatoni üdülést, nem bízza ezt a feladatot az Országos Cigány Önkormányzatra (OCÖ) - közölte Szászfalvi László nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a Magyar Nemzettel.
A napilap szerint ha az előkészületek jól haladnak, Szászfalvi László államtitkársága, valamint Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős és Soltész Miklós szociális államtitkársága augusztus 2-án nyitja meg a zánkai, állami tulajdonú üdülőben mintegy 700 roma gyerek táborát. Ennek pénzügyi forrása az a 20 millió forint lesz, amelyet az előző kormány Miniszterelnöki Hivatala eredetileg az OCÖ-nek ígért hasonló célra.
Szászfalvi László elmondta: a kormány nem találta a táborozás kivitelezésére megfelelő partnernek az OCÖ-t, amelynek 2009. évi és az idei első félévi gazdálkodását jelenleg az Állami Számvevőszék vizsgálja.