Híradó mottó
2012. május 22. frissítve 23.11

Összebútoroznak a bútorkereskedők

Forrás: hirado.hu/Magyar Nemzet | 2010. július 26. hétfő 09:37 |
| A+ A- | Megosztás:

Bútorüzlet-tulajdonosok létrehozták az Első Magyar Bútorüzlet Hálózatot

Egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a hazai bútorboltok: a válság mellett a kiélezett verseny, és a multinacionális versenytársak is nehezítik az életüket - írja a Magyar Nemzet.

Számos vállalkozás úgy döntött, saját kezébe veszi a sorsát. A bútorüzlet-tulajdonosok létrehozták az Első Magyar Bútorüzlet Hálózatot azzal a céllal, hogy korszerű vezetési és marketingismeretek átadásával több vevőhöz, nagyobb fogalomhoz segítsék hozzá a hazai bútorüzleteket.

Varga Zoltán elnök a lapnak elmondta: a kezdeményezéshez eddig mintegy 40 üzlet csatlakozott ugyanennyi településről, ám a tervek szerint év végéig mintegy száz üzlet alkotja majd az országos hálózatot.

bútorbolt

A tagok használhatják a szervezet védjegyét, és élvezhetik az ezzel járó beszerzési kedvezményeket, marketingtámogatást és képzéseket kapnak.

A hálózaton belül ugyanakkor szigorú feltételeket is teljesíteni kell: a boltokban csak minőségi termékeket forgalmazhatnak, az áru többségének hazai eredetűnek kell lennie, ezzel támogatva a magyar bútoripar megerősödését.

Megosztás: