A Danubius Rádió is pert nyert
2010. július 14. 15:43
Jogerősen most már nem csak a Sláger Rádió, hanem a Danubius is pert nyert az ORTT ellen
Oldal nyomtatása
Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
Oldal továbbküldése
Jogerősen pert nyert a Danubius Rádió is az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen - közölte a rádiót képviselő ügyvédi iroda vezetője, Szecskay András az MTI-vel szerdán.
A Fővárosi Bíróság január 5-én hirdette ki nem jogerős döntését a Danubius Rádió kontra ORTT, Advenio perben. Az FB helyt adott a felperes érvelésének, hogy a pályázat alaki érvénytelensége miatt jogsértő volt, hogy az ORTT nem zárta ki az Advenio pályázatát, hanem elbírálta, nyertesnek hirdette ki, és szerződést kötött vele. Az FB néhány nappal később, január 19-én hirdetett határozatot a Sláger Rádió kontra ORTT, FM1 perben, és ebben úgy foglaltak állást, hogy az ORTT jogellenesen járt el, amikor nem zárta ki alaki érvénytelenség miatt az FM1 konzorcium pályázatát, hanem a pályázatot érdemben elbírálta, és vele szerződést kötött.
A vitatott pályáztatás során az addig a Sláger által használt frekvenciát a Neo FM koncepciójával pályázó FM1 Konzorcium, a Danubius hullámsávjának használati jogát pedig az Advenio Zrt. által működtetett Class FM nyerte el a következő hét évre.
Hír értékelése 112 szavazat alapján:
1.8
Hír értékelése:
értékelés mentése...