Egyszerűen kezelhető és felhasználóbarát egyben az LG Android-alapú okostelefonja
Forrás: hirado.hu/Wiedermann Károly |
2010. július 07. szerda 10:56 |
3 collos kijelző, szétcsúsztatható billentyűzet és előlap jellemzi a koreai gyártó smartphone-ját
Manapság egyre divatosabb úgynevezett szétcsúsztatható telefonokat kreálni. Emlékezzünk csak vissza arra, hogy tulajdonképpen minden érának megvan a maga divatőrülete, volt már ugye szétnyitható, elforgatható, lehajtható előlapos telefon a köztudatban – természetesen a teljesség igénye nélkül. Amikor viszont az egyik világhírű gyártó bevezette a slide-kategóriás készülékeket, nem volt megállás: szinte mindegyik mobilcég elkezdte ontani a saját megközelítésű darabjait.
Így történt ez az LG esetében is, akik eddig már nem egy hasonló kategóriában rukkoltak elő telefonnal; most vessünk egy röpke pillantást az új, GW620-as modelljükre. Mint a címből is felsejlik, a mobilkészülék Android alapú operációs rendszert használ, amely teljes mértékben kiaknázza az amúgy kifejezetten erős hardvert. QWERTY-sémájú billentyűzettel találkozunk, melyen a kicsiny gombok megfelelően és kellőképp méretesek ahhoz, hogy viszonylag nagyobb nehézségek nélkül használhassuk.
Persze nyilván nem fogunk segítségével több oldalas értekezéseket lefolytatni, viszont webböngészésre kiválóan alkalmas. Ráadásul külön dedikált numerikus billentyűk is rendelkezésre állnak, amelyek jelentősen megkönnyítik munkánkat, sőt, még az esetleges játékalkalmazásoknál is nagyszerűen helyt állnak.
A telefon 3 coll átmérőjű, 16:9 képarányú kijelzővel rendelkezik, természetesen vízszintesen. HVGA felbontásban képes a megjelenítésre, amely saját viszonylatában bőven elég, sőt, megkockáztatható, hogy még sok is. Beépített fényérzékelőjének köszönhetően automatikusan változtatja a fényerőt, és a kontrasztot is.
Sok minden csatlakoztatható a GW620-hoz, a microUSB-től kezdve (mely egyben az akkutöltési funkciókat is ellátja) a microSD aljzaton keresztül a 3.5mm-es fülhallgató kimenetig szinte minden megtalálható. Sajnos a mellékelt headset nem sikerült túl ergonómikusra és divatosra, ezzel együtt a hangminőségre tulajdonképpen nem lehet panaszunk. Operációs rendszerként az Android 1.5-ös verziója van jelen, mely rengeteg funkciót, extra lehetőséget hordoz magában. A rengeteg lehetőség mellett például különösebb nehézség nélkül rendelhetünk fotót, videót kedvenc kontaktjainkhoz, de találunk külön Wi-Fi gombot, vagy közvetlen elérésű Bluetooth-funkciócsoportot is. Sok előre telepített program is helyet kapott a kis szerkezetben, mint például a Quickoffice, vagy éppen a Moxier alkalmazások.
Ha webböngészni szeretnénk, nagyszerűen megtehetjük a telepített célalkalmazással; még shotcut-okat is gyárthatunk – bár ez a funkció nem igazán használható ki gyakorlatban. A telefon és a szoftver egyébként teljes egészében támogatja a közösségi nethasználatot is, tehát a Twitter, és a Facebook alkalmazások gyorsan és egyszerűen kezelhetőek, elérhetőek minden felhasználó számára.
Internetes csatlakozásként választhatunk HSDPA 3.6Mbps verziót, de természetesen rendelkezésre áll a népszerű Wi-Fi is. Van ugyebár még Bluetooth is, de sajnálatos módon file-okat nem sikerült ezen a kapcsolódási megoldáson át a telefonra varázsolni.
Mint minden Android-alapú telefon, a GW620 is kitűnő kamerával rendelkezik. Fényképezni maximálisan 5 megapixeles felbontásban tudunk, míg QVGA felbontásban, 30 képkocka/másodperc minőségben készíthetünk jobb minőségű videófelvételeket. Pluszban rengeteg kiegészítő opcióból szelektálhatunk, mint például a makró mód, fehéregyensúly állítása, több exponálási mód, ISO érzékenység, és a többi.
A fényképek minősége nagyon jó, igaz, a színteltséggel vannak még problémák. Persze nyilvánvalóan nem egy ilyen jellegű telefon lesz a család első számú prioritását élvező fényképezőgépe, viszont hirtelen ötlettől vezérelt fotózgatásra ideális. Multimédiás lejátszóval is rendelkezik az LG okostelefonja, méghozzá Xvid és Divx formátumú képfolyamokat minden további nélkül képes kezelni és lejátszani, 480x360 képpontos felbontásban. Az audiólejátszó is megfelelően jó minőségű, a hangvisszaadás szintén nem hagy semmi kívánnivalót maga után.
Az akkuélettartam is kiemelkedő a telefonnál, hiszen a mért, több mint 8 órás (!) beszélgetési idő, és a gyárilag megadott 500 órás készenléti idő is mind-mind amellett szól, hogy egy ilyen készüléket – elsősorban ár-érték aránya végett – mindenképp érdemes beszerezni, vagy legalábbis mélyen elgondolkodni rajta. Persze csak akkor, ha ki tudjuk és ki akarjuk használni a benne rejlő pluszt.
Specifikációk
Alapjellemzők:
Hálózat GSM (850 / 900 / 1800 / 1900 MHz), UMTS (900 / 2100 MHz), HSDPA 7.2 / HSUPA 2.0
Méret: H x Sz x Mé (mm) 109 x 54 x 15,9 mm
Súly (g) 127 g
Szín Kék-fekete
Telefon típusa (forma) Teljes érintőképernyős
QWERTY billentyűzet Igen
Kijelző:
Felbontás, színmélység: TFT 262 000 / 480x320
Méret: 3"
Teljes érintőképernyő: igen
Kamera (fényképezés):
Elsődleges kamera: 5MP
Kamerafelbontás (MP): 5MP
Vaku: LED
Autofókusz / Képstabilizátor: igen/igen
Állítható színtónus / Fehéregyensúly / Éjszakai mód / ISO: igen/igen/igen/400
Digitális zoom: 2x
Sorozat felvétel: igen
Video:
Videolejátszó: H263 / H264 / MPEG-4 /Dvix / Xvid
Maximum videofelbontás - képkocka/másodperc: VGA(640x480)
Memória:
Belső / külső (microSD) memória: 100MB/32GB
Telefonkönyv (nevek száma): 1000
Üzenetek:
SMS / MMS / E-mail: Igen/Igen/Igen
Csengőhang:
Típus: MP3, AAC, AAC+, AAC-LC, AMR-NB, WMA, 72 poly
Rezgés: igen
Adatátvitel:
Bluetooth: igen
Bluetooth típus: 2.0 (A2DP) EDR
USB: v.2.0
WIFI: igen
Internet:
Böngésző: Teljes web böngésző (HTTP 1.1)
WAP: WAP 2.0
Szervező funkciók:
Naptár / Feladatkezelő / Jegyzetek: igen/igen/igen
Diktafon: igen
Ébresztés: igen
Egyéb funkciók:
MP3-lejátszó: igen
FM-rádió: igen
Dokumentum nézegető: igen
Mozgásérzékelő: igen
GPS: igen
Töltő típusa: MicroUSB
Akkumulátor:
Típus: 1500mAh Li-ion
Készenléti idő: 350 óra
Beszélgetési idő: 4 óra