Sár és sör minden mennyiségben
Írta: hirado.hu/mti |
2010. május 18. kedd 12:27 |
A hétvégén rendezik meg Somogybabodon Európa legnagyobb terepjáró-autós találkozóját
Európa legnagyobb terepjáró-autós találkozóját rendezik meg a hét végén (május 21-23.) Somogybabodon, ahol immár 24. alkalommal gyűlnek össze az off-road szerelmesei. A pénteken kezdődő nemzetközi terepjáró-fesztiválra nyolc országból több mint ezer járművet, és több mint 50 ezer érdeklődőt várnak a három nap alatt - tájékoztattak a szervezők.
A 100 hektáros területen hét versenyszámban, a hagyományoknak megfelelően az idén is változatos helyszíneken mérhetik össze tudásukat a versenyzők: a rendkívül közkedvelt dagonya, a dombok rejtekében megbújó katlan, siratófalak mellett a mostani találkozón négy új, rendkívül látványos pályarésszel is bővül a terep.
A szervezők két különlegességgel is szolgálnak: elsőként itt mutatják be egy Kanadában élő magyar feltaláló találmányát, amelynek segítségével nemcsak kevesebbet fogyaszt, és könnyebben gyorsul az autó, hanem környezetbarát is, a másik érdekesség egy bioetanollal működő versenyautó.
A fesztiválhangulatról számtalan kiegészítő program gondoskodik a sörfesztiváltól az erőversenyeken át a koncertekig.