Híradó mottó
2012. május 22. frissítve 21.35

Ákos: a StarGarden lesz az egyetlen budapesti helyszín

Forrás: hirado.hu/stargarden | 2010. május 12. szerda 12:15 |
| A+ A- | Megosztás:

2010-ben rockkoncerttel dörrenünk meg, nagyobb hangerővel, egyszerű gitárriffekkel, karcosabb megszólalással...

Ákos készülő  új albuma megjelenése előtt nem tervezett budapesti fellépést, a StarGarden megkeresésére azonban nem tudott nemet mondani.

A kilencvenes években szinte évente adtál ki új stúdióalbumot, az új évezredben már csak 3-4 évente, igaz, közte tele összegző, újraértékelő kiadványokkal, verslemezekkel. Legutóbb is négy év telt el.

Harmincéves korom körül jelentősen megváltozott az életem, átrendeződtek a felelősségi viszonyaim: megszületett az első gyermekem. A szerzői-előadói lét maga a befelé figyelés, tulajdonképpen az önzés egy kreatív válfaja. A családi lét ennek éppen az ellenkezője. A napokban már a negyedik porontyot várjuk, tulajdonképpen az a csoda, hogy még most is születnek új dalok. Ráadásul a stúdiólemezek közötti időszakban sem szoktam lazsálni, elég nagy koncertprodukciókat állítunk színpadra, sok érdeklődőnek, nagy műszaki apparátussal játszunk: a sors különös kegyelméből nem csak főszereplője, de művészeti és gazdasági vezetője is lehetek a produkciómnak, így ritka, hogy unatkoznék. Mindemellett egy-két koncertkiadvány, blu-ray, kottás album, hangoskönyv jelzi, hogy a stúdióm sem áll kihasználatlanul két album között.

Stargarden plakát

Mit lehet tudni az új lemezről, szándékokról, tendenciákról, az idei turnéról?

Az elmúlt két idényben elegáns, ülős koncertekkel léptünk a közönség elé, így adja magát, hogy 2010-ben rockkoncerttel dörrenjünk meg, nagyobb hangerővel, egyszerű gitárriffekkel, karcosabb megszólalással. A próbák már hetek óta zajlanak, nagyon készülünk. Játsszuk a vadonatúj kislemezt, a Szindbád dalát és még egyet a készülő albumról, de a többi számot is újrahangszereltük ehhez a műsorhoz, úgyhogy az első ütemekből nehéz lesz felismerni még a slágereket is. Élvezzük a játékot, ennyi év után is van bennünk izgalom, várakozás a teljesen megújult program kapcsán. A próbák mellett az őszre tervezett új stúdióalbum dalain is dolgozom, hangszerelési-szövegírási fázisban van a legtöbb szerzemény, de néhányhoz már a keverés is készül. Időközben újabb hangoskönyv felvétele zajlik nálunk: Szigethy Gábor irodalomtörténész rendezésében nagyszerű színészek, Kubik Anna és Blaskó Péter mellett szerepelhetek a Bencés humor című kiadványon. Igazi jutalom az ilyen munka.

A turnéd során a StarGarden az egyetlen budapesti helyszín...

Az interjú további részét a Stargarden honlapján találja: http://sziget.hu/stargarden/hirek/akos_kulonos_kegyelem.8301.html

Megosztás: