Híradó mottó
2012. május 22. frissítve 21.20

Lemondott az MSZP bajai szervezetének elnöksége

Forrás: hirado.hu/mti | 2010. május 05. szerda 12:04 |
| A+ A- | Megosztás:

A bajai szervezet a párton belül is változásokat akar

Lemondott az MSZP bajai szervezetének elnöksége, mert a szocialista párt következő kongresszusa előtt teljes tisztújítást javasolnak - közölte Garai István Levente, az MSZP megyei szervezetének elnöke.

Ez egy gesztus értékű lemondás, amely azt jelenti, hogy az ügyvezetés tovább folyik, de nyilvánvalóan az MSZP alapszabályának megfelelően szeretnénk a párton belül változásokat - mondta a megyei elnök.

A megtisztulási szándék egyik megnyilvánulásának nevezte Garai István Levente a bajai vezetőség döntését, amely szavai szerint "beleillik abba a mozgolódásba, ami a párton belül van".

A megyei elnök közlése szerint az MSZP különböző szintű szervezetei folyamatosan egyeztetnek és egységes álláspontot akarnak kialakítani a párt megújulásával és a tisztújítással kapcsolatban.

Garai István Levente - aki a Bács-Kiskun megyei listáról országgyűlési képviselői mandátumot szerzett - egyedül képviseli a megyei szocialistákat az új Országgyűlésben. Hangsúlyozta: nem csak saját magukkal, hanem a mindennapi feladatokkal is foglalkoznak.

Terveik szerint, a jövő héten a párt megyei választmányának elnöksége tanácskozni fog, melyen előreláthatólag Szekeres Imre lesz a vendég.

A szocialista politikus beszámolt arról, hogy az MSZP országos kongresszusa előtt a megyei küldötteket összehívják, akik egyfajta mandátumot, felhatalmazást kapnak arra, hogy a tagság álláspontját képviseljék.

Megosztás: