Híradó - Több mint internet!

2010. szeptember 02. csütörtök, Rebeka, Dorina
Delta > Tudomány 

Kihirdették a Lendület Program idei nyerteseit

2010. április 23. 12:12


A Magyar Tudományos Akadémia második alkalommal hirdette meg a Lendület fiatal kutatói pályázatot, amelynek eredményeként hét tudós részesül öt éven át kiemelt támogatásban

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Versenyben a legkiválóbb kutatókért mottóval hirdette meg második alkalommal a Magyar Tudományos Akadémia a Lendület fiatal kutatói pályázatot, amelynek eredményeként hét tudós - két-két orvos, fizikus és matematikus, valamint egy vegyész - részesül öt éven át kiemelt támogatásban. A pályázat eredményhirdetésére pénteken került sor az MTA székházában.

Az MTA elnöke által két éve elindított programra nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudományos teljesítményt felmutató, 45 évnél fiatalabb kutatók jelentkezhettek. A nyertesek nemzetközileg is versenyképes kutatási programok végrehajtására alapíthatnak önálló kutatócsoportot az MTA kutatóintézeteiben és öt éven át részesülnek kiemelt támogatásban. 2009-ben 28 pályázóból hatan kaptak lehetőséget önálló kutatócsoport létrehozására. Idén 22 pályázat érkezett be a felhívásra: hárman pályáztak az Egyesült Államokból, egy kutató pedig Hollandiából, s a tavalyinál nagyobb arányban jelentkeztek Magyarországról.   

Az idei nyertesek közül Fekete Csaba (38) kutatóorvos a népbetegségnek számító elhízás elleni új terápiás megközelítésekkel, Stipsicz András (43) matematikus pedig a négydimenziós terek tulajdonságaival foglalkozik. Galajda Péter (36) fizikus a mikrobák közösségeinek törvényszerűségeit vizsgálja nanotechnológiai eszközökkel, Szakács Gergely (40) kutatóorvos a daganatellenes szerek új generációjának megalapozása és a személyre szabott gyógyítást szolgáló új eljárások fejlesztése felé tehet lépéseket a Lendület Program keretében nyújtott támogatással.

Gali Ádám (37) fizikus eredményei utat nyithatnak a hatékonyabb és olcsóbb napelemtáblák előállításához. Soós Tibor (37) vegyész kutatásainak egyik fontos célja olyan módszerek kifejlesztése, amelyek jelentősen csökkentik a szintetikus eljárások környezeti terheléseit, Kóczy Á. László (34) matematikus-közgazdász a kooperatív játékelmélet kutatója. Kutatócsoportjának eredményei segíthetik egyebek mellett a szabad piaci versenyt korlátozó kartellek elleni küzdelmet is. 

"Európában és a világban óriási verseny folyik a legkiemelkedőbb kutatókért, azokért a tehetségekért, akik egy-egy ország számára jelentik a jövőt a tudományban, a fejlesztésekben" - hangsúlyozta Pálinkás József, az MTA elnöke, a Lendület Program elindítója, hozzátéve, hogy Magyarországnak ebben a versenyben el kell indulnia. Az ország alapvető érdeke, hogy hazatérjenek, itthon maradjanak a kiváló, tehetségüket már eredményekkel bizonyító kutatók. A Lendület Program azonban nemcsak a tehetséges fiatal kutatók előrelépési lehetőségeit bővíti, s ezáltal megállítja elvándorlásukat, hanem egyben az akadémiai kutatóintézetek kutatási témáinak megújításához és versenyképességük növeléséhez is hozzájárul.  

Pálinkás József ismertetése szerint az MTA forrásai átcsoportosításával az idén 300 millió forinttal támogatja a pályázat nyerteseit, akik az támogatásból ígéretes kutatási programokra alapozva hozhatnak létre új kutatócsoportokat az MTA kutatóintézeteiben. Az összeg, amelyet a kutatások forrás- és műszerigényességét figyelembe véve osztanak szét, önálló munkalehetőséget, saját kutatócsoportot, jól felszerelt laboratóriumot és méltányos fizetést jelent a hazaköltöző, vagy itthon maradó tehetségeknek.

Az öt év lejárta után az MTA elnöke a kutatócsoportot és annak vezetőjét értékelő szakértői bírálat alapján dönt a támogatás további folyósításáról, illetve a kutatócsoport-vezető határozatlan idejű alkalmazásáról.A résztvevőknek törekedniük kell arra, hogy a program keretében elnyert támogatást további kutatásfinanszírozási forrásokkal egészítsék ki

A pénteki eredményhirdetésen jelentették be, hogy az Aquincumi Technológiai Intézet 3 millió forint támogatást nyújt a profiljához közel álló Stipsicz András kutatócsoportja részére, az MVM ZRt. évi 5 millió forinttal támogatja Gali András kutatócsoportját, míg a Richter Gedeon NyRt. 5 millió forinttal Fekete Csaba kutatócsoportját.


Forrás: hirado.hu/MTI


Hír értékelése 3 szavazat alapján: 5.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Képgaléria

67. Velencei Filmfesztivál

Szerdán este Darren Aronofsky Black Swan című filmjével kezdődőtt a seregszemle - Az Arany Oroszlánról a Quentin Tarantino vezette nemzetközi zsűri dönt

Videó galéria

Eloltották a felrobbant fúrótornyot a Mexikói-öbölben

Szerencsés véget ért a baleset, nem sérült meg senki és jelentősebb olajszivárgás sem történt

Pleschinger Gyula az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója

A szakember megfordult a Budapest Értéktőzsde, a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, de vezérigazgató-helyettes is volt a Raiffeisen Banknál

Átalakítja a kormány az egészségügyi szakollégiumokat

Kisebb létszámú, rugalmasabb működésű, a fiatal szakembereknek is helyet adó, az ország minden ellátóját reprezentáló kollégiumokat jöhetnek létre

Nem volt homoszexuális az alsóörsi rendőr

A nyomozás egyértelműen megállapította, hogy a bulvárlapok által terjesztett híresztelésnek nincs alapja és a gyilkosság elkövetője önkezével vetett véget életének

Az eddig feltételezettnél jóval öregebb lehet Moszkva

Egy régész szerint közel kétezer éves lehet az orosz főváros

Szabadságszobor lett Lady Gagából!

Az énekesnő haját a szobor által viselt hétágú koronához hasonlóan formázták meg


Utazás

Pihenjen falun, a Balatonnál

A Balatont ismerő utazók ellentmondást érezhetnek a címben szereplő felhívásban, hiszen legnagyobb tavunkról a nagy szállodák, kis Zimmer Ferik vagy a zsúfolt strandok jutnak eszünkbe, nem pedig egy kedves kis balatoni falu.

Az M1 mai műsora

23:00
AZ ESTE
23:30
Hírek
23:35
Sporthírek

Az M2 mai műsora