Tökéletesebb HPV diagnosztika
Írta: Delta |
2010. április 09. péntek 11:00 |
A női betegségek egyik legrettegettebb fajtája, a méhnyakrák megelőzésének új módszerével kísérleteznek magyar szakemberek
A hagyományos szövettani elemzésnél ugyanis a vizsgálat során az orvos olyan sejteket keres a szűrés során levett mintából a mikroszkóp alatt, amelyek rákot megelőző, vagy rákos elváltozásra utalnak. A méhnyakrák esetén a mintákban általában nagyon kevés a beteg sejtek száma, az összes sejtnek alig 1%-a. Ezért sokszor (az esetek egyharmadában) előfordulhat hamis, negatív diagnózis.
Egy magyar biotechnológiai cég olyan berendezést tervezett, amely a ma meglévő két vizsgálatot kombinálja, egyszerre elvégzi. Először egy HPV teszttel eldönti, hogy a páciens fertőzött-e vagy sem. Ha a minta pozitív lesz, akkor elvégez még egy „szövettani” vizsgálatot is, persze forradalmian új módon.
A kutatók ugyanis megtalálták azokat a biomarkereket, genetikai jellemzőket, amelyek csak a rákos sejtekben találhatók meg. Ez az új eszköz pár évben belül áttörést jelenthet a méhnyakrák szűrés területén. Addig is a legjobb védekezés a megelőzés. Ma már létezik védőoltás a HPV ellen, de ezt jelenleg leginkább csak tiniknek – 26 év alatti nőknek – ajánlják, akik még a szexuális életük megkezdése előtt állnak. A középiskolai tanulók, tanárok, valamint családtagjaik most áprilisban jelentős kedvezménnyel juthatnak a védőoltáshoz.