Híradó mottó
2012. február 13. frissítve 04.01

Száz euróért íratta a nevére egy vajdasági magyar a BKV fénymásolóit vizsgáló céget

Írta: Híradó | 2010. március 19. péntek 20:19 |
| A+ A- | Megosztás:

Cégadatokból az is kiderült, hogy az Optimismo eredeti tulajdonosai Magyarország legnagyobb adótartozását felhalmozó cégének is tulajdonosai voltak

Száz eurót, azaz nagyjából 25 ezer forintot fizettek annak a vajdasági magyar férfinak, aki átvette a BKV fénymásolóit vizsgáló céget. Ezt mondta ma a férfi a Híradónak. Cégadatokból az is kiderült, hogy az Optimismo eredeti tulajdonosai - akik szerződtek  
Antal Attila, volt BKV- vezérigazgatóval - Magyarország legnagyobb adótartozását felhalmozó cégének is tulajdonosai voltak.
 
 

A vajdasági férfi ma már az egyik tulajdonosa, az Optimismo Kft-nek. A cégnek, amely 19 millió forintot kapott a BKV-tól, ezért a négysoros jelentésért a fénymásolók állapotáról. 
 
Az Optimismo 2007 márciusában számlázott a BKV-nak. Aztán szeptemberben eladták a céget két vajdasági magyarnak. 

Királj Árpád, BKV, fantomcég



100 eurót kaptam, tehát ezt azért kaptam, hogy elmentem Pestre, aláírtam, hogy tulajdonosa vagy társtulajdonosa leszek ennek a cégnek - mondta a Híradónak Kiralj Arpad.

Az adás-vételt egy óbudai ügyvédi irodában intézték. Az ügyvédnő emlékszik a szerződésre, de nyilatkozni nem akart. Annyit mondott, ő nem látta, hogy valaki pénzt kapott volna. Kiralj Árpád szerint az Optimismo-t ketten képviselték a tárgyaláson.  Valószínűleg a két tulajdonos Gy. Tünde és K. Péter. Az ő korábbi cégük vezeti az Apeh adóslistáját is, hárommilliárddal tartoznak. De ennek a cégnek is két határontúli magyar már a tulajdonosa. Ez volt valaha - legalábbis papíron az irodájuk. 

Antal Attila írta alá a szerződést - ezt mondta csütörtökön a BKV kommunikációs igazgatója. A cég szerint a korábbi vezérigazgató senkit nem engedett betekinteni a szerződésbe. Antal Attila - egyebek mellett - a fénymásolós szerződés miatt lett gyanúsított és került házi őrizetbe.
 

Megosztás:
Képgaléria