Híradó - Több mint internet!

2010. szeptember 02. csütörtök, Rebeka, Dorina
Gazdaság > Gazdasági hírek 

A MOL és a rossz amerikai nyitás húzta le a magyar tőzsdét

2010. március 19. 17:34


A kereskedők nem tartják kizártnak, elképzelhetőnek tartja, hogy a pénteki visszaesés egy komolyabb trendforduló kezdetét jelzi, ami után egy tartósabb lefelé csorgás következik

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 453,87 pontos, 1,89 százalékos csökkenéssel, 23.546,14 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 43,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A BUX 24 ezer pont fölött nyitott, és egészen kora délutánig e szint fölött tartózkodott, majd délután az amerikai piac nyitása után kezdett esni, hasonlóan az európai tőzsdeindexekhez.

Jól látszik, hogy a tengerentúli megrendelések döntik el az irányt - mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős-piaci üzletkötője, utalva arra, hogy a New York-i tőzsdemutatók lefelé indultak a nyitás után, és hogy az előző napok emelkedésében is az amerikai piacok voltak az iránymutatók.

A kereskedő a piac természetes életciklusának nevezte az elmúlt időszak jelentős emelkedését követő visszarendeződést. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy a pénteki visszaesés egy komolyabb trendforduló kezdetét jelzi, ami után egy tartósabb lefelé csorgás következik.

Ezt a tézist erősíti véleménye szerint az is, hogy a forint is visszakorrigált: az euró jegyzése 262 forintos szintről 264-re emelkedett pénteken. Az OTP piacán pedig elfogytak a short pozíciók zárásával összefüggő vásárlások, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak a bankpapír árfolyamának emelkedéséhez.

A Mol árfolyama 955 forinttal, 4,71 százalékkal 19.325 forintra esett, 4,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 135 forinttal, 1,98 százalékkal 6.675 forintra csökkent, forgalmuk 33,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,13 százalékkal 749 forintra gyengült, forgalma 1,9 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 500 forinttal, 1,18 százalékkal 42.700 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

Az Egis 529,9 millió forintos forgalom mellett 145 forinttal, 0,69 százalékkal 20.750 forintra gyengült.
   


Forrás: hirado.hu/MTI


Hír értékelése 6 szavazat alapján: 3.5

Hír értékelése:

Eloltották a felrobbant fúrótornyot a Mexikói-öbölben

Szerencsés véget ért a baleset, nem sérült meg senki és jelentősebb olajszivárgás sem történt

Pleschinger Gyula az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója

A szakember megfordult a Budapest Értéktőzsde, a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, de vezérigazgató-helyettes is volt a Raiffeisen Banknál

Átalakítja a kormány az egészségügyi szakollégiumokat

Kisebb létszámú, rugalmasabb működésű, a fiatal szakembereknek is helyet adó, az ország minden ellátóját reprezentáló kollégiumokat jöhetnek létre

Nem volt homoszexuális az alsóörsi rendőr

A nyomozás egyértelműen megállapította, hogy a bulvárlapok által terjesztett híresztelésnek nincs alapja és a gyilkosság elkövetője önkezével vetett véget életének

Az eddig feltételezettnél jóval öregebb lehet Moszkva

Egy régész szerint közel kétezer éves lehet az orosz főváros

Szabadságszobor lett Lady Gagából!

Az énekesnő haját a szobor által viselt hétágú koronához hasonlóan formázták meg


Utazás

Pihenjen falun, a Balatonnál

A Balatont ismerő utazók ellentmondást érezhetnek a címben szereplő felhívásban, hiszen legnagyobb tavunkról a nagy szállodák, kis Zimmer Ferik vagy a zsúfolt strandok jutnak eszünkbe, nem pedig egy kedves kis balatoni falu.

Az M1 mai műsora

23:00
AZ ESTE
23:30
Hírek
23:35
Sporthírek

Az M2 mai műsora