Állami kázben a Malév: megszűnt a társadalmi munka
Forrás: hirado.hu/Népszabadság |
2010. március 18. csütörtök 06:15 |
Havonta összesen 1,62 millió forint tiszteletdíjat kapnak az állami tulajdonba került Malév választott tisztségviselői - értesült az egyik napilap. Orosz tulajdonban az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjai és az elnökök nem vettek fel tiszteletdíjat
A korábbi gyakorlattal ellentétben a megújuló, állami tulajdonú Malév igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai ismét kapnak javadalmazást - írja a Népszabadság.
Egy tavaly augusztus végén született kormányrendelet szerint az állami cégek vezető testületeinek és azok vezetőinek javadalmazását nyilvánosságra kell hozni. A légitársaság honlapján az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok névsora ugyan megtalálható, ám a tiszteletdíjuk nem.
A lap úgy tudja: az igazgatósági elnök 150 ezer, az igazgatósági tagok pedig 130 ezer forint tiszteletdíjban részesülnek. Valamivel kevesebb összeggel ismerik el a felügyelőbizottság munkáját: az elnök 130 ezer, míg a tagok 110 ezer forintot kapnak havonta.
A Malév kommunikációs vezetője az értesülést nem kommentálta, ám annyit elmondott: néhány napon belül eleget tesz a cég a vonatkozó kormányrendeletnek.
A lap szerint míg az orosz tulajdonlás alatt e két testület tagjai gyakorlatilag nem vettek fel tiszteletdíjat, addig mostantól havi 1,61 millió forintot fizet ki a tagoknak a cég.