Az MSZP választási programja
2010. március 17. szerda 15:04 |
A Magyar Szocialista Párt 2009. december 12-én ismertette az Új Kiegyezést! Haladást-Biztonságot-Demokráciát! Című választási programját, melyet a változás programjának nevez és a válságból való kitörést követő évekre irányoz
A szocialisták felidézik, hogy a rendszerváltás óta immár háromszor kaptak bizalmat a választóktól. Most ismét bizalmat kérnek, és tisztában vannak azzal, hogy a válságkezelésen túl mutató programra van szükség, olyanra, ami évtizedekre meghatározza Magyarország sorsát. A felmerült kérdésekre adható jobboldali választ, ami szerintük kevesek biztonságával és a demokrácia, a szabadság korlátozásával, az ellenőrizetlen hatalommal járna, a baloldali alternatívát ajánlják, amely biztonságot, haladást, szabadságot és rendet egyszerre teremt. Az MSZP újkiegyezést szorgalmaz, a demokratákat szólítja meg, azt ígéri, újradefiniálja a baloldaliságot.
I. Hol tartunk? Mit értünk el?
Egy fejezetet áldoznak a szocialisták annak, hogy bizonyítsák: az elmúlt nyolc év nem volt hiábavaló. Állítják: az elmúlt nyolc évben duplájára nőtt a bruttó és a nettó átlagkereset, a fizetések és a nyugdíjak vásárlóértéke 30 százalékkal nőtt, míg 2001-ben az ország felének nem volt mobiltelefon-előfizetése, ma több van, mint a lakosok száma, egymillió ember költözött új lakásba és félmillióval több személygépkocsit használunk. Stabilabb lett a nyugdíjrendszer, takarékosabban működik az állam, megreformálták az e-közigazgatást, megteremtődött az agrárbéke, új egészségügyi beruházások valósultak meg, a diákok fele ingyentankönyvet kap, a felsőoktatás jobban igazodik a munkaerőpiaci igényekhez, hatalmas uniós fejlesztések valósultak meg – érvel az MSZP.
II. Melyik oldalon állunk? (Értékeink és eszközeink)
A szocialisták értékeik között említik, hogy a haladás és a modernizáció oldalán állnak, elutasítják a bezárkózást, a hamis történelmi nosztalgiákat, a szabadságot korlátozó megoldásokat. Lándzsát törnek a szociális biztonság, az igazságosság, és a szolidaritás mellett. Állítják: a munka becsületéért küzdenek és szolidárisak a leszakadókkal. Leszögezik: az MSZP a cselekvés és a felelősség pártja, nem ígérgetnek, reális terveket szőnek, értelmes párbeszédet akarnak, mellőzni az indulatokat. Összefogást és együttműködést hirdetnek, ugyanakkor ebből kizárják az antidemokratikus szélsőjobboldalt. Hangsúlyozzák: az MSZP nemzeti párt, és fellépnek a nemzetiség kisajátítása ellen.
III. Mi a dolgunk?
Az MSZP felsorolja, milyen lépéseket tett a válság ellen: stabilizálta a forintot, erősítette a közbiztonságot és a jogbiztonságot. Az áldozatok közepette is megőrizték a nyugdíjak reálértékét, csökkentették a távhő áfáját, a munkát terhelő adókat, A szocialisták szerint a válságkezelő lépéseket a külföld is elismeri, stabillá vált a költségvetésünk, infrastruktúránk pedig a régióban kiemelkedő, ezek jelenthetnek kitörési pontokat. A felemelkedéshez azonban nem új rendszerváltás kell – mint ahogyan az egyesek hirdetik -, annak alapjait a 20011-től beinduló gazdasági növekedés, és a büdzsében keletkező mintegy 2 ezer milliárd forint többletbevétel teremtheti meg. Ehhez azonban az MSZP szerint változtatni kell az állam szerepvállalásán, a gazdaság szerkezetén, a társadalom átjárhatóságán, az erőfölénnyel szemben való védelem és a garanciák rendszerén.
IV. Mit akarunk?
A társadalmi önvédelem új eszközei között említik a szocialisták a banki magatartáskódexben foglaltak érvényesítését, és hasonlóképp kívánnak eljárni az energiaszolgáltatókkal szemben is. Ügyfélbarát hivatalokat ígérnek, gyorsabb ügyintézést, szigorúbb ellenőrzést a közpénzből gazdálkodó vállalatoknak, keményebb fellépést a hivatali visszaéléssel szemben. Emellett erősebb fogyasztóvédelmet, új munkahelyeket, az Út a munkába program folytatását, a kismamák, az idősek és a fogyatékkal élők foglalkoztatásának javítását, új hitelpolitikát a kkv-k foglalkoztatási képességét javítandó. A párt leszögezi: megtartaná a többkulcsos szja-t, és bevezetné a spekulációs tőkemozgás haszonélvezőit sújtó, ún. Tobin-adót.
Mindemellett az MSZP vidékfejlesztési programot – elsősorban a hazai, versenyképes élelmiszerekre helyezné a hangsúlyt -, fenntartható, zöldebb gazdaságpolitikát, igazságosabb egészségügyi közteherviselést ígér.
Az MSZP beindítani tervezi a társadalmi mobilitás motorjait, társadalmi és gazdasági akadálymentesítést kíván végezni: megkönnyíteni a munkahelyre való eljutást, javítani az internetellátottságot, tenni a gyermekszegénység ellen, átjárhatóbbá tenni az iskolarendszert. Olyan támogatási rendszert kiépíteni, melyben a segélyek valóban a rászorulókhoz jutnak el.
Kiemelt szerepet kap a romák integrációja: az óvodáztatás kiterjesztése, új tanodák építése, speciális egészségügyi programok, a leghátrányosabb régióknak külön fejlesztési program.
Ami a lakhatást illeti: a panelrekonstrukciós programot folytatni akarják, a szocpol helyett új lakástámogatási rendszert kezdeményeznek, keményebben ellenőrzik a lakáshitelezés gyakorlatát, szűkítik a kilakoltatási lehetőségeket, több bérlakást terveznek.
A nyugdíjasok a nyugdíjkorrekciós program folytatására, a méltányossági nyugdíjemelés és az idősek utazási kedvezményeinek a megőrzésére számíthatnak, továbbá arra, hogy a gazdasági növekedéssel párhuzamosan megkezdődik a nyugdíjprémium kifizetése.
Végül pedig programjában az MSZP erős, takarékos, jól működő államot, valódi önkormányzati reformot, erős jog- és közbiztonságot, azaz rendet ígér.