Híradó mottó
2012. február 12. frissítve 07.06

A FIDESZ-KDNP választási programja

2010. március 17. szerda 15:08 |
| A+ A- | Megosztás:

2010. március 12-én mutatta be és fogadta el választási programját a Fidesz-KDNP

A Nemzeti ügyek politikája címet viselő választási program hét fejezetből áll: Orbán Viktor a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjének írása mellett öt szakpolitikai fejezet található benne, és egy részben közéleti személyiségek, politikusok, sportolók fogalmazzák meg ajánlásaikat.

Orbán Viktor: A nemzeti ügyek politikája

Orbán Viktor a Nemzeti ügyek politikája című írásában úgy véli, ma jóformán mindenki egyet akar Magyarországon: változást. A Fidesz elnöke azt írja, a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet kell a középpontba helyezni. A politikus hangsúlyozza: a következő kabinetnek a nemzeti ügyek kormányának kell lennie.

„Az első és legfontosabb összekötő érték a munka. A munka az alapja min­den ember létbiztonságának, önállóságának, függetlenségének. A munka tanít meg az ünnep örömére is. A munka ad tartást, büszkeséget és elis­merést abban a közösségben, ahová tartozunk: a családban, a lakóhelyen, a munkahelyen, a baráti körben.

Az otthon is olyan érték, amelyre mindenki természetes módon vágyik. Mindenkinek fontos, hogy legyen egy hely, ahol biztonságban érzi magát, ahol mindennek tudja a helyét, ahol igazán a maga ura lehet.”

„Alapvető érték minden ember számára a család. Mindenki akar tartozni va­lahová, mindenki szeretne családot, melegséget, ragaszkodást. A meghitt családi életre az is vágyik, akinek éppen nincs benne része.”

„Itt az ideje, hogy Magyarországnak erős vezetése legyen, amelyben meg­bízhatnak az emberek itthon és külföldön egyaránt, és amely képes helyre­állítani Magyarország tekintélyét, hogy újra tisztelet övezze a világban. Ha ilyen vezetése lesz az országnak, akkor Magyarországnak ismét lesz hitele és nemzetközi befolyása.”

„Ennek érdekében a politikában magáncélok helyett közös célokra és ügyek­re van szükségünk, amelyek alkalmasak arra, hogy a nagy többség együtt küzdjön sikeres megoldásukért. Magyarország akkor tudja összeszedni az erejét, akkor tud kilábalni a válságból és megindulni egy sikeresebb jövő felé, ha lesznek nemzeti ügyeink, amelyekért együtt tudunk küzdeni, ame­lyekkel mindenki, de legalábbis a nagy többség azonosulni tud.”

A nemzeti ügyek közé - amelyeket a választási program öt külön fejezetben tárgyal - a gazdaság talpra állítása, a rend, valamint a szociális biztonság megteremtése, az egészségügy megmentése és a demokratikus normák helyreállítása tartozik.

Matolcsy György: Itt az idő, hogy talpra állítsuk a magyar gazdaságot!

A gazdaságpolitikai fejezetet Matolcsy György volt gazdasági miniszter jegyzi, aki hangsúlyozza: munkaközpontúvá kell alakítani a gazdaság, a társadalom és az állam működését, és egymillió új munkahelyet kell egy évtizeden belül létesíteni. Álláspontja szerint az új munkahelyek jelentős részét felsőfokú végzettség nélküli emberek számára kell a vállalkozóknak létrehozniuk, hiszen közöttük sok a munkanélküli vagy az inaktív.

„Az egymillió új munkahelyet a Magyarországon működő vállalkozások teremtik meg. Ahhoz, hogy a vállalkozások munkahelyet teremtsenek, bizalomra és ki­számítható gazdasági/politikai környezetre van szükség. Ez erős költségvetést, stabil költségvetési politikát jelent és kevesebb bürokráciát. A stabil környezet azonban nem elégséges, egyfelől ugyanis forrásokra, forgótőkére is szükség van ahhoz, hogy új munkahelyek jöjjenek létre, másrészt az új kormányzatnak ki­emelt figyelmet kell fordítania a munkaerő-intenzív ágazatokra is.”

Összegzése szerint a gazdasági mozgástér mozgatórugói: a helyi adottságokra és magas munkaigényes vállalkozásokra építő egészségipar, turizmus, zöld gazdaság, megújuló energia, vízalapú gazdaságfejlesztés, járműipar, tudásipar, tranzitgazdaság, élelmiszeripar, üzleti szolgáltatások és K+F.

„Magyarországnak elő kell segítenie az építőiparban az „energiahatékony épü­letekre irányuló európai kezdeményezés” megvalósulását, amely a zöldtechno­lógiák támogatására, valamint új és felújított épületekben az energiahatékony rendszerek és anyagok fejlesztésére irányul. Egy országos energiahatékonysági program fellendítené az építőipart, évente a lakásállomány 10%-ának felújítása 80 000 építőipari munkahelyet teremte­ne és ez a befektetés az országnak kevesebb, mint 10 év alatt megtérülne, to­vábbá környezetvédelmi vállalásainkat is megoldaná.”

Lázár János: Itt az idő, hogy újra rend legyen az országban!

A közbiztonságról, illetve a demokratikus normák helyreállításáról szóló szakpolitikai fejezetekben több rendőrt, a Btk. szigorítását, valamint a jogállam helyreállítását ígéri a Fidesz. A rendről szóló programpontok első helyén emelik ki az elszámoltatás fontosságát.

„A több országban már beveze­tett „Három csapás” törvény maga lesz a visszatartó erő. A jogszabály szigo­ra, a büntetési tételek növelése, az életfogytig tartó szabadságvesztés több­szöri alkalmazása, az áldozatok védelme meg fogja fékezni a bűnök elkövető­it és világossá teszi a társadalom minden tagja számára, hogy Magyarország nem a bűnelkövetők paradicsoma. Erős Magyarország csak akkor születhet, ha az ország házában olyan törvények születnek, amelyek garanciát jelente­nek a törvénytisztelők biztonsága számára.”

„Magyarországon akkor lesz rend, ha több rendőr lesz. A választások után azonnal növelni kell a rendőrség létszámát. Az országnak legalább 3500 új rendőrre van szüksége. Az új parlamentben a rendőrökre vonatkozó új tör­vények meghozatalának elsőbbsége kell legyen. Mi jó fizetséget fogunk adni a munkájukért. A rendőröknek olyan jövedelemre van szükségük, amely biz­tonságot jelent számukra.”

Pesti Imre: Itt az idő, hogy megteremtsük az egészségügyet!

Az egészségügy területén a járóbeteg-szakellátás megerősítését és a patikaalapítás újraszabályozását tekinti egyik fő célkitűzésének a pártszövetség.

„Az új kormánynak fel kell vállalnia, hogy javítja a családorvosi praxisok finan­szírozását és megőrzi annak reálértékét. Támogatni kell a fiatal orvosok pra­xishoz jutását.

Biztosítani kell, hogy az alapellátás adminisztrációs terhei csökkenjenek, hogy az orvosok több időt fordíthassanak betegellátásra, -gondozásra, egész­ségnevelésre és oktatásra. Vonzóvá kell tenni a háziorvosi életpályát a fiata­lok számára, ehhez növelni kell a szakma presztízsét és megbecsülését.”

„A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elkötelezett a szolidaritási elvű, nemze­ti kockázatközösségen alapuló, egységes biztosítási rendszer fenntartásában. Elkerülhetetlen egy beteg- és szolgáltatóbarát társadalombiztosítási rendszer kialakítása, ugyanakkor a biztosító ellenőrző szerepét is növelni kell.”

Soltész Miklós: Itt az idő, hogy megteremtsük a szociális biztonságot!

A Nemzeti ügyek politikája szerint a szociálpolitika területén a családpolitikát kiterjedt védelmi rendszerré kell szélesíteni.

„Támogatjuk a kisgyermekeket nevelő családok számára kedvező részmunka­idős és atipikus foglalkoztatási formák terjedését. Szabályozással és munka­ügyi ellenőrzéssel biztosítjuk a gyermeket nevelő nők diszkriminációjának megszüntetését. Elvárjuk a munkáltatóktól a családbarát munkahelyek kiala­kítását.”

„Családpolitikánk lényege, hogy minden család számít. Egyszerre kell a leg­szegényebb, már lakhatásában is veszélyeztetett családoknak segíteni, a le­csúszóban lévők romló helyzetét kezelni és a középrétegek elszegényedését megállítani.”

Navracsics Tibor: Itt az idő, hogy helyreállítsuk a demokratikus normákat!

„Vissza kell állítanunk az állam lerombolt tekintélyét, ennek érdekében meg kell teremtenünk a törvényesen és átláthatóan működő, a közszolgáltatáso­kat maradéktalanul biztosító állam működési feltételeit. Szakítani kell az el­múlt évek öngondoskodásra vonatkozó hamis politikai felfogásával, amely az öngondoskodás elsőbbségét hirdette akkor, amikor az állam saját hibái és te­hetetlensége miatt már az alapvető közszolgáltatásokat sem tudta állampol­gárai számára biztosítani. Az erős állam átlátható és egyúttal felelős. A társa­dalom általános bizalomvesztéséhez az elmúlt években nagy mértékben hoz­zájárult az állam és a közszféra minden szegmensét behálózó korrupció és ne­potizmus. Tűrhetetlen, hogy az állam javaira úgy tekintsenek, mint politikai zsákmányszerzés tárgyára. Elfogadhatatlan, hogy a közjavakkal törvénytele­nül és erkölcstelenül sáfárkodók az államot mint magánvállalkozást kezeljék. Fontos, hogy a társadalom tagjai felelős és megbízható partnerként tekint­senek az államra. Ma a közhatalom működése alapjaiban nélkülözi a kiszá­míthatóságot és a stabilitást. A szétzilált és leépített közigazgatás nemcsak a mindennapi lét kerékkötője, de a gazdasági fellendülés akadálya is, ma mind a piaci szereplőknek, mind az állampolgároknak csak terhet jelent, nem segít­séget. Újra kell építeni az államot, ebben kulcsszerepe van a szaktudás és el­hivatottság érvényre juttatásának és annak, hogy visszaadjuk a közigazgatás rangját. Csak így teremthető meg az erős és hatékony állam, amely a társada­lom bizalmából képes újra megerősíteni a demokrácia alapintézményeit és a jogállamiság értékrendjét.

„Ehhez javítanunk kell a közszolgáltatások minőségét és garantálni, hogy ezek hozzájárulhassanak a gazdasági és társadalmi versenyképesség megteremté­séhez. Magyarország polgárai európai polgárok, akik okkal és joggal vágynak európai szabadságra és jólétre – ezt kínálja számukra a Fidesz programja.”

Megosztás:
Képgaléria