Híradó mottó
2012. február 13. frissítve 06.44

Bőhm meglepődött, Burány tudomásul vette Hagyó döntését

Forrás: hirado.hu/MTI | 2010. március 17. szerda 14:26 |
| A+ A- | Megosztás:

Hagyó Miklós szerdán délelőtt közölte, hogy mégsem megy el BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság ülésére

Hagyó Miklós mégsem vesz részt a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság szerdai ülésén, de péntekig írásban válaszol a számára feltett 23 kérdésre. Erről a volt főpolgármester-helyettes tájékoztatta az MTI-t, megerősítve korábbi közlését, miszerint semmilyen bűncselekményt nem követett el és áll minden független vizsgálat elé. Mindezekre reagálva Bőhm András a BKV-vizsgálóbizottságának tagja számított arra, hogy Hagyó nem megy el a meghallgatásra. Burány Sándor az MSZP budapesti szervezetének elnöke pedig azt mondta: tudomásul vette Hagyó döntését.

Bőhm András

Bőhm meglepődött

Bőhm András, a BKV-vizsgálóbizottság tagja számított arra, hogy Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes úgy dönt majd, nem megy el a testületi meghallgatására. A liberális képviselő, aki nemrég kilépett a közgyűlés SZDSZ-frakciójából, a vizsgálóbizottság szerdai ülése előtt nyilatkozott újságíróknak.
   

 

Közölte, nem csodálkozott volna azon, ha Hagyó Miklós még a bizottság elé történő meghívásakor mondta volna azt, hogy nem akar részt venni az ülésen. Azon viszont már meglepődött, hogy Hagyó "most hirtelen" így döntött.
   

Arra a kérdésre, hogy Hagyó távolmaradása nehezíti-e a BKV-s ügyek feltárását, Bőhm András nemmel felelt. Hozzáfűzte: Hagyó Miklós az igazságszolgáltatás munkájában "nyilván" rendelkezésre fog állni.
   

A bizottság dolga az, hogy a fővárosi önkormányzat rendszerét vizsgálják; ezt a munkájukat a szocialista politikus távolmaradása nem fogja hátráltatni - jegyezte meg.
   

Hagyó Miklós levélben értesítette a bizottság elnökét, hogy a szerdán mégsem vesz részt a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult testület ülésén, de péntekig írásban válaszol a számára feltett 23 kérdésre. A volt főpolgármester-helyettes az MTI-nek nyilatkozva megerősítve korábbi közlését, miszerint semmilyen bűncselekményt nem követett el és áll minden független vizsgálat elé.
   

A politikus egyebek között azt írta az MTI-nek is eljuttatott levelében, hogy a bizottsági eljárásban nem kíván "biodíszletként" szerepelni. Szerinte a bizottság elnöke kedden olyan nyilatkozatot adott a Duna TV-nek, amely "megrendítette a bizottság eljárásának tárgyilagosságába vetett hitét".
   

György István, a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese, a bizottság elnöke a Duna TV-ben azt mondta: a BKV-botrány egy a kormánytól induló és a közüzemi cégek vezetőségéig, menedzsmentjéig elérő működési modell, amelynek célja a szervezett pénzkimentés. Balogh Zsolt, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatója interjújára hivatkozva azt mondta, Hagyó Miklós neve el is hangzott akkor, amikor a pénzosztásról beszéltek. Ha mindez beigazolódik, akkor az elmúlt húsz évben súlyos tízmilliárdok tűnhettek így el az adófizetők pénzéből - szögezte le György István.

Burány Sándor

Burány  tudomásul vette Hagyó döntését

Az MSZP budapesti elnöke tudomásul vette Hagyó Miklós döntését, hogy mégsem megy el a BKV-bizottság ülésére, és egyetért a volt főpolgármester-helyettes azon megállapításával, miszerint a Fidesz a BKV körül kipattant botrányt arra használja, hogy a különböző ügyekben a saját érintettségét eltussolja.


Burány Sándor az MTI-nek erről annak kapcsán nyilatkozott szerdán, hogy Hagyó Miklós a BKV-bizottság elnökének írt levelében távolmaradásának indoklása mellett arról is írt, hogy "felelős baloldali gondolkodóként" a döntéséről tájékoztatta az MSZP fővárosi elnökét, aki egyetértett vele.
   

Burány Sándor elmondta: Hagyó Miklós szerda késő délelőtt tájékoztatta arról, hogy a bizottság kérdéseit írásban kívánja megválaszolni, tekintettel arra, hogy a testületi meghallgatását a Fidesz - nyilatkozataik alapján - szerinte nem az igazság kiderítésére, hanem saját párpolitikai céljaira akarja felhasználni.
   

Burány Sándor hangsúlyozta: beszélgetésük során arra kérte Hagyó Miklóst, hogy a bizottság kérdéseire mindenképpen válaszoljon, ennek konkrét formáját rábízta.
   

Tekintettel arra, hogy Hagyó Miklós semmilyen párttisztséget nem visel, politikai egyeztetési kötelezettségünk nincs - közölte.
   

Hozzátette: Hagyó Miklósnak azon megállapításával maximálisan egyetértett, hogy a Fidesz a BKV körül kipattant botrányt arra használja, hogy a különböző ügyekben a saját érintettségét eltussolja. Példaként említette, hogy a Fidesz nem beszél arról, hogy BKV-s pénzek felhasználásával hogyan épít jobboldali médiabirodalmat és Orbán Anita volt képviselőjelölt érintettségét sem tisztázta magnyugtató módon.

Hock Zoltán

Hock: Hagyó nyiéván mérlegelt

Hock Zoltán, a fővárosi MDF-frakció tagja nem lepődött meg azon, hogy Hagyó Miklós (MSZP) lemondta megjelenését a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottsága előtt.   

Hock Zoltán azt mondta: nem lepődött meg azon, hogy Hagyó Miklós lemondta megjelenését a testület előtt. Mint mondta, azt gondolta, Hagyó "vélhetően nem fog eljönni, aztán azt nyilatkozta, eljön".
   

Kérdésre válaszolva elmondta: a bizottság munkáját "már nem biztos", hogy Hagyó Miklós jelenléte tudta volna javítani. "Nyilvánvalóan mérlegelte a saját helyzetét is, hogy célszerű-e neki" most ezen a bizottsági ülésen megjelenni - fogalmazott. 

Steiner Pál

Steiner: nem kommentálta Hagyó döntését

Steiner Pál MSZP-s frakcióvezető a jelentéstervezet vitájában mondja el véleményét.  

Steiner Pál, az MSZP frakcióvezetője újságírói kérdésre azt mondta: a vizsgálóbizottságnak a jövő héten kell tárgyalnia a jelentés első tervezetét, akkor majd kifejti véleményét. Mint mondta, nem kívánja előzetes véleményével befolyásolni a bizottság munkáját. Arra a kérdésre, hogy miről beszélt Hagyó Miklóssal mostanában, azt válaszolta, "ez magánügy".
   

Azt hangoztatta, a távolmaradásról szóló döntés Hagyó Miklós személyes döntése volt, és azt nem kívánja kommentálni. Arra mutatott rá ugyanakkor: a szocialista politikus megígérte, hogy péntekig írásban válaszol a neki feltett kérdésekre.
   

Arra a felvetésre, miként lehet úgy jelentést készíteni, hogy a városüzemeltetésért felelős volt főpolgármester-helyettest nem hallgatják meg, azt válaszolta, a jelentéstervezet elkészítése György István (Fidesz) bizottsági elnök feladata és felelőssége.
   

Arra a kérdésre, véleménye szerint Hagyó Miklós még Magyarországon van-e, először úgy reagált, nem érti a kérdést, hiszen a volt főpolgármester-helyettes nemrég adott ki egy közleményt, majd hozzátette, ebből úgy gondolja, Hagyó Miklós Magyarországon van. Egy kérdésre válaszolva arról is beszélt: volt már példa a testület munkája során arra, hogy valaki írásban válaszolt a bizottság által feltett kérdésekre.
      

Megosztás:
Képgaléria