Híradó mottó
2012. február 12. frissítve 12.25

Áll a forgalom a régi kettesen

Írta: hirado.hu/mti | 2010. március 16. kedd 19:33 |
| A+ A- | Megosztás:

A korábbi információkkal ellentétben a kamionnal ütköző személyautó vezetője okozta a délben történt halálos balesetet

Feloldották a halálos baleset miatt kedden dél körül elrendelt teljes útzárat az M2-es úton - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. A rendőrség kéri, hogy a Vác felől a fővárosba utazók, illetve a Budapestről Vác irányába tartók semmiképp se használják a zárás idején kerülő útként megadott régi kettes utat, mert az a délutáni csúcsforgalomban teljesen bedugult - mondta Beluzsárné Belicza Andrea. 

A kedden a déli órákban történt karambolról egyelőre csupán annyit tudni biztosan, hogy egy lengyel kamion és egy magyar rendszámú személyautó ütközött össze a gyorsforgalmi út főváros felé haladó sávjában, a dunakeszi kihajtó közelében. A korábbi információkkal ellentétben a kamionnal ütköző személyautó vezetője okozta azt a balesetet - közölte a műszaki szakértői véleményre hivatkozva Kovács László dunakeszi rendőrkapitány az MTI-vel.Kovács László elmondta: a szakvélemény szerint a Vác felől a főváros irányába tartó, textiláruval megrakott lengyel kamion szabályosan közlekedett, míg a vele szemben haladó személyautó egy kisívű kanyarban kisodródott, s áttért a kamion sávjába, emiatt ütköztek. A rendőrkapitány emlékeztetett rá: körülbelül egy éve ugyanezen a helyen már történt kisodródásos halálos baleset, ezért az út felújításával egyidejűleg dupla záróvonalat és figyelmeztető piros mezőt festettek fel az aszfaltra. Egyelőre nem tudni, hogy a balesetben elhunyt gépkocsivezető - egy 38 éves Pest megyei férfi - miért lépte át a záróvonalat, de az biztos, hogy egyik jármű sem ment gyorsabban a megengedettnél.

Megosztás:
Képgaléria