Újabb szexbotrány tépázza a katolikus egyház tekintélyét
Forrás: mti |
2010. március 16. kedd 18:44 |
Brazília lakosságát sokkolta az a pedofil-ügy, amelyben felfüggesztettek hivatalukból három katolikus papot, mert három egykori kóristafiú bepanaszolta őket szexuális visszaélések miatt
Brazíliában felfüggesztettek hivatalukból három katolikus papot, mert három egykori kóristafiú bepanaszolta őket korábbi szexuális visszaélések miatt, és ezekről egy videofelvétel is nyilvánosságra került. A botrány Alagoas állam Arapiraca városában tört ki, ahol a helyi televízió riportot készített a sértettekkel a múlt héten, és részleteket mutatott be a kompromittáló felvételekből. Az egyházmegye püspöke a leghatározottabban elítélte a történteket, vizsgálatot rendelt el, és felfüggesztette hivatalukból az érintett papokat. Közölte, hogy minden segítséget felajánlott a rendőrségnek, amely szintén nyomozásba kezdett.
A legnépesebb katolikus országként számon tartott Brazília lakosságát sokkolta az ügy, egyebek között azért, mert az egyes pedofil visszaélésekről felvételek készültek, s kijutottak az internetre. Az egyik plébános ügyvédje szerint a mára már felnőtt kóristafiúk 5 millió realt (2,8 millió dollár) szerettek volna kapni a videóért cserébe.