Varga Sándor Márton: Lájvízió. A trükkmester

Napjainkra a trükkmesterek főként filmföldjére húzódtak vissza, ahol, jegyezzük meg, eléggé jól élnek

A trükkmestert, az illúziókeltés közismert ravaszdiját a rókák nemzetségébe, azon belül is az öreg rókák közé sorolja a nagy „Brehm”.

Tévéföldjén alig-alig lehet találkozni trükkmesterrel ma már. Híradóhoz, sportközvetítéshez, tóksóhoz minek efféle koma? Az említett életterek mind-mind kérlelhetetlen nonfiksönizmusok, a trükkmester viszont vérbeli fiksönista.

Létezhet, aki sosem értette, hogyan kerülhetett egyáltalán a trükkmester tévéföldjére, ráadásul furfangos híre tekintetében az összes televíziócoccus fölé. Hát azért, mert szegény kópé önmagát is állandóan illúziókba ringatta. Aztán persze még nagyon ügyetlenül fölállított csapdákba is belelépett. Hatalmas tudása ellenére nem tanulta meg, hogyan ismerheti föl az ellene szőtt mesterkedést. 
Ki volt valójában? Eleinte talán maga se sejtette önmagáról, hogy az, ami, s nem más. Eredetileg színház- és filmföldjéről származott, később tette csak át – átmenetileg – székhelyét tévéföldjére is, amíg végül megfelelő flóra híján ki nem költözött onnét.

Ám hogy járt amott, arra bizonyság, hogy még jóval a szabadságtérocén beköszönte előtt, de már túl az ötvenes évek legsűrűbb levegőjén, egy mezőgazdasági vásár pavilonjában tévéműsoron csámcsoghattak a honi nézőid lények! És lőn, a ránk maradt följegyzések szerint egy hamisítatlan trükkmester, jelesül a Nagydezsőcus is közreműködött a fölvételek készítésében.
Aztán a föntebb említett, átmeneti időkben készült néhány örökérvényű, mint például a Mi újság a Futrinka utcában meg a Mazsola, hála a Bálintágnesusnak és barátainak.

Napjainkra a trükkmesterek főként filmföldjére húzódtak vissza, ahol, jegyezzük meg, eléggé jól élnek. Ama címszó alatt szoktak szerepelni genetikai listákon, miszerint speciális effektusok. A speciális effektus nevű élőlényről Alfred Brehmnek még halvány dunsztja se lehetett.

Hja, ez az evolúció: más idők, más nevek.
Tévéföldjén egyetlen élőlény sem örvendett oly hírnévnek, mint a trükkmester! A fortély avatott mesterét közmondás dicsőítette („Egy trükkmesterről nem lehet két bőrt lenyúzni!”), legendás alakját költemény énekelte meg (A trükkmester és a holló), figurája ezért él ma is minden televíziócoccus emlékezetében. Kérdezzünk meg bárkit, és a trükkmester szóról egyáltalán nem a homo politicusra, hanem azonmód a homo televíziusra fog asszociálni.

A trükkmester magassága és szélessége ugyan egyedenként változhatott, de feje bizonyosan lehetett neki, hogy valamit törhessen, törzsére kezet növesztett, hogy legyen mivel bűvészkednie, mi több, kellett lábat is eresztenie, hogy távol tudja tartani magát a forgatásoktól.

Föl lehetett továbbá ismerni arról is, hogy teljes pereputtyával egyetemben mindig olyan ruhát hordott, amely zsiványságának a legcélszerűbb módon felelt meg. Tette ezt egészen odáig, mígnem látszólag sikerült magát láthatatlanná varázsolnia.
Ami életmódját illette, sugalljon is besorolása bármit, korántsem volt ragadozó. Lakhelye rejtekében mindig tartott elegendő mennyiségű földet és levegőt, tüzet és vizet, készpénzt és elszámolási utalványt, mert ezeket az elemeket egyetlen trükkhöz sem nélkülözhette. Kedvező körülmények között kotorékát nem maga ásta, hanem mások ásták meg neki, minek következtében a körülmények azonmód kedvezőtlenre fordultak.

Ilyen esetekben jelentek meg tévéföldi fatörzsekre rajzszögezve a „Vigyázat! Veszett trükkmester!” szövegű hirdetmények.

Egészséges időkben a trükkmester a napból huszonnégy órát fordított trükkök közötti portyázásra, de elhagyatott helyeken más időpontokban is

fundálgatott ki új ötleteket. A nézőid lények szemével észrevehetetlenektől a mindenkit elbűvölőkig szinte minden trükkel foglalkozott! Megfelelő

időjárás esetén persze néhány percet átszunyókálhatott.
Ám az ilyen idők eljártak a feje fölött, ő meg egyetlen lépést se tett annak érdekében, hogy másképp legyen.
 Holott mozgása az ő köreiben valaha fürgének számított. Ha kellett, nesztelenül sompolygott, de rendkívül messzire tudott ugrani is! Igaz, kései

utódai öröklött képességeiknek hasznát nem veszik, mert manapság az az egy-két ottfelejtett trükkmester, aki még tévéföldjén kerget illúziókat,

többnyire a számítógép előtt ülve kergetőzik. 
Na már most hogy valójában mivel is foglalkozott? Nemhogy egy kurta szócikkbe, de egy egész könyvbe sem férne bele, ha mind el akarnók

mondani azt a sok csalafinta és furfangos fogást, amelyet a trükkmester munkája nyomán megfigyelhettünk! Ő mutatta valóságnak azt, ami

eredendően sem volt az. Éppen ezért százszor, ha nem ezerszer vitatott, mindazonáltal valójában máig el nem döntött kérdés, hogy hasznos

szerepet töltött-e be vagy kártékonyat… Az mindenesetre történelmileg bizonyított tény, hogy tévéföldje mindennemű környezetszennyezésében a

trükkmester játszotta a legcsekélyebb szerepet.
A biológiai egyensúlyt csakis a globális televíziócoccizmus tudná helyreállítani, de nem teszi. Előbb-utóbb módja se lesz rá, mert a trükkmester

legutolsó trükkjével sajátmagát tünteti el, de megmásíthatatlanul.
Annak a régi vadászmondásnak viszont, miszerint „Pusztul a trükkmester, de marad a trükk”, azért ma is megvan a maga jelentése.