Ép sejteket találtak egy középkori agyban

Kutatók neuronokat és agysejteket tudtak azonosítani egy 13. századból megmaradt agyban

Egy nemzetközi kutatócsapat ép neuronokat és agysejteket azonosított egy mumifikálódott, középkori agyban – áll a Neuroimage tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban. A Franciaország északnyugati részéről, 13. századból származó, 18 hónapos gyermek koponyájában lévő agyat 1998-as felfedezése óta formalin oldatban tárolták.

"Bár a szerv eredeti súlyának nyolcvan százalékával zsugorodott össze, megőrizte anatómiai jellegzetességeit, és leginkább sejtstruktúrájának bizonyos fokát” – mondja Frank Ruhli paleopatológus, a Zürichi Egyetem svájci múmia projektjének vezetője. Az agy az egyetlen szövet, mely a gyermek csontvázra korlátozódott testében fennmaradt. "Ez a más lágyszövetek hiányában, az emberi agyszövet természetes megőrződésének egyedülálló esete” – mondja Ruhli.  

Az agy majdnem épnek tűnt. A tekervények és barázdák - melyek az agykéreg felszínét teszik ki - még egyértelműen látszanak, valamint a frontális, temporális és nyakszirti lebeny is. Csodálatos módon, a sejtstruktúra szintén fennmaradt bizonyos fokig. A szövet mikroszkopikus vizsgálata felfedte a szürke és fehér anyagot, a vérereket, és a nagy idegsejteket a hippokampusz – a memóriáért felelős agyi terület -  közelében. A sejtek nagyrészt eredeti alakjukban őrződtek meg, valamint a dendritek is – az idegsejtekből kinyúló rövid, ágszerű rostok.

Ruhli szerint kivételes leletről van szó, mivel a sejtstruktúrák azoníthatóak a megőrzött, ősi agyszövetekben. És tényleg, a lágyszövet dekompozíciója és a balzsamozó eljárás részeként, az agy eltávolítása a legtöbb emberi múmiában, rendkívül nehézzé teszi az emberi maradványokban jól megőrzött agyszövet felfedezését is. A kutatók szerint a középkori agy lenyűgöző konzerválódása a temetkezés sajátságos helyszíne miatt mehetett végbe.  

A fából készült koporsóban, bőrtakaróba csavarva, párnával feje alatt fekvő csecsemőt a franciaországi Quimper-Bretagne-ban fedezték meg. Itt a savas agyagos talaj és a friss, sós víz – a város három folyó találkozásánál, atlanti-óceáni árapályok közepette fekszik – tulajdonképpen úgy megőrizte az agyat, mint a savanyú uborkát. 

"Ezt nevezik tetemviasznak, és kémiai reakció eredménye. A bakteriális enzimek jelenlétében, a testzsír reakcióba lép a vízzel és hidrogénnel, szappanszerű anyagot termel, mely képes lelassítani vagy gátolni a bomlást” – mondja Christina Papageorgopoulou, a tanulmány első szerzője. A kutatók megvizsgálták a csecsemő halálának lehetséges okát is, elutasítva a korábbi diagnózist, mely agyvérzést feltételezett.  

"A súlyos vérzés a kéreg külső felszínén ment végbe legalább néhány nappal a gyermek halála előtt. Ez koponyatörés bizonyítéka. Azt, hogy ez volt-e a halál oka, nem tudjuk egyértelműen megállapítani” – mondja Raffaella Bianucci, antropológus. Maciej Henneberg az Adelaidei Egyetem kutatója szerint, a vizsgálat igen fontos az agyi morfológia és patológia evolúciójának tanulmányozásaként. „Azt mutatja, hogy a sejtstruktúrák hosszú időn keresztül fennmaradhatnak”.