Pörzse: indirekt népirtást hajtottak végre a szocialisták
Forrás: hirado.hu |
2010. március 16. kedd 07:56 |
A szocialista párt kiírta magát a demokráciából - jelentette ki a Jobbik képviselőjelöltje, aki szerint pártjának kétszer annyi támogatója van, mint az MSZP-nek
Ma sok tekintetben hasonló a helyzet, mint 1848-ban volt – jelentette ki Pörzse Sándor a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.
A Jobbik képviselője azt mondta, azért beszél forradalomról, mert úgy érzi a nép, hogy most már elég volt, a sarkuk belelóg a szakadékba. Szerinte Kelet-Magyarországon az emberek többet is éreznek, mint forradalom.
Leszögezte: politikai foglyok vannak ma Magyarországon, ilyen többek között Budaházy György.
Beszélt arról is, hogy szerinte kétszer annyi támogatója van a Jobbiknak, mint az MSZP-nek, a közvélemény-kutatásoknak nem lehet hinni. A szocialista párt kiírta magát a demokráciából – hangoztatta Pörzse, hozzátéve: a szocialisták gyakorlatilag indirekt népirtást hajtottak végre.
Át fogják értelmezni az államadósságot, akárcsak Bulgária 90-es évek elején. Mert nem akarják visszafizetni azt a kölcsönt, amit kommunista vezetők vettek fel, olyanok, mint Fekete János – érvelt Pörzse Sándor. Mint mondta: Borsod megyében ezt úgy hívják, hogy uzsorakölcsön, és Magyarország nem akar uzsorakölcsönt fizetni
Senki nem pénzeli a Jobbikot, ugyanúgy ahogy a gárdát – mondta kérdésre válaszolva Pörzse.