Híradó - Több mint internet!

2010. szeptember 02. csütörtök, Rebeka, Dorina
Gazdaság > Tőzsdék 

Jó hetet zárt a magyar tőzsde

2010. március 14. 08:23


Közel kétéves csúcsot érintett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten, a BUX értéke ismét 23 ezer pont fölé emelkedett, amire utoljára 2008. május közepén volt példa

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

A BUX 23.210,19 ponton zárt pénteken, egy hét alatt összességében 4,58 százalékot, 1.016 pontot emelkedett. Az index a 2009. december végi 21.227,01 pontos értékénél jelenleg 1.983 ponttal, 9,34 százalékkal magasabban áll.

Optimistán indult a hét, miután az előző hét utolsó kereskedési napján a BUX áttörte annak a sávnak a tetejét, amelyből az utóbbi mintegy fél évben nem tudott kimozdulni. Ennek alapján a befektetők további emelkedésre számítottak. Az optimizmus - kisebb-nagyobb lendülettel - egész héten kitartott, míg végül pénteken a BUX átlépte a 23 ezer pontot.

A nemzetközi piacokon szintén kedvező volt a hangulat. A részvénypiacok számára irányadónak számító New York-i S&P500-as index szintén lokális csúcsot ért el, meghaladva a januárban elért idei legmagasabb értékét. Piaci szakértők szerint ez technikailag kedvező jelzés, ami további emelkedést indíthat el.

A magyar piacon a hét legjobban teljesítő papírja ezúttal is az OTP volt, a bankpapír az előző heti több mint 10 százalékos erősödés után újabb 5,64 százalékkal drágult.

A részvényárak erősödése a forgalom emelkedésével párosult, a héten közel 160 milliárd forint értékben születtek üzletek, míg az előző hét összforgalma 97,86 milliárd forintot tett ki. Az összforgalomból az OTP részvények adásvétele közel 67 százalékot tett ki, a Mol 17,6 százalékkal, a Magyar Telekom 7 százalékkal, a Richter pedig 6 százalékkal részesedett.

Az OTP 5,64 százalékkal drágult, 6.349 forinton fejezte be a hetet.

A Mol árfolyama 7,01 százalékkal 19.850 forintra nőtt.

A Magyar Telekom 1,68 százalékkal 725 forintra erősödött.

A Richter árfolyama 2,66 százalékkal 42.400 forintra emelkedett.

Az Egis 3,8 százalékos nyereséggel, 20.510 forinton zárta a hetet. 
 


Forrás: hirado.hu/MTI


Hír értékelése:

Pleschinger Gyula az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója

A szakember megfordult a Budapest Értéktőzsde, a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, de vezérigazgató-helyettes is volt a Raiffeisen Banknál

Átalakítja a kormány az egészségügyi szakollégiumokat

Kisebb létszámú, rugalmasabb működésű, a fiatal szakembereknek is helyet adó, az ország minden ellátóját reprezentáló kollégiumokat jöhetnek létre

Nem volt homoszexuális az alsóörsi rendőr

A nyomozás egyértelműen megállapította, hogy a bulvárlapok által terjesztett híresztelésnek nincs alapja és a gyilkosság elkövetője önkezével vetett véget életének

Újabb olajfúró torony robbant fel a Mexikói-öbölben

Többen a tengerbe ugrottak a robbanást követően, az amerikai híradások szerint nem ömlik olaj a tengerbe

Az eddig feltételezettnél jóval öregebb lehet Moszkva

Egy régész szerint közel kétezer éves lehet az orosz főváros

Szabadságszobor lett Lady Gagából!

Az énekesnő haját a szobor által viselt hétágú koronához hasonlóan formázták meg


Utazás

Pihenjen falun, a Balatonnál

A Balatont ismerő utazók ellentmondást érezhetnek a címben szereplő felhívásban, hiszen legnagyobb tavunkról a nagy szállodák, kis Zimmer Ferik vagy a zsúfolt strandok jutnak eszünkbe, nem pedig egy kedves kis balatoni falu.

Az M1 mai műsora

21:30
Érettségi (graduation)
amerikai filmdráma
2007.
korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott
23:00
AZ ESTE
23:30
Hírek

Az M2 mai műsora