Elfogták az erdőkertesi emberrablás értelmi szerzőjét
Írta: MTI |
2010. március 13. szombat 16:55 |
A sértettet előbb két férfi és egy nő bántalmazta állítólagos tartozása miatt, majd erőszakkal egy erdőkertesi ház pincéjébe vitték és ott fogva tartották
Elfogták az értelmi szerzőjét annak az erdőkertesi emberrablásnak, amelyben a sértettet állítólagos tartozásai miatt több tízmillió forintnyi euró felvételére akarták kényszeríteni - közölte a rendőrség szombaton.
A sértettet előbb két férfi és egy nő bántalmazta állítólagos tartozása miatt, majd erőszakkal egy erdőkertesi ház pincéjébe vitte és ott tartotta fogva - olvasható a rendőrség internetes oldalán.
Péntek délelőtt a három elkövető a sértettet egy VII. kerületi pénzintézetbe vitte, ahol arra akarták kényszeríteni, hogy több tízmillió forintnak megfelelő eurót vegyen fel, és adja át nekik, ám a rendőrök a pénzintézetben rajtaütöttek az emberrablókon, és elfogták őket. Néhány órával ezután a nyomozók eljutottak a bűncselekmény értelmi szerzőjéhez, akit szintén elfogtak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberrablás miatt folytatja az eljárást, és előterjesztést tett az ügyészségnek, hogy indítványozza a bíróságon a négy gyanúsított előzetes letartóztatását.