Híradó mottó
2012. február 13. frissítve 00.10

Orbán: mindenki változást akar - Íme a Fidesz programja!

Írta: hirado.hu/MTI | 2010. március 12. péntek 16:49 |
| A+ A- | Megosztás:

A párt megerősítené a nyugati országokkal kötött szövetségeket, s kiemeli a munka, a rend, a család és az egészség értékét. Az MSZP szerint politikai szlogenek gyűjteménye a programfüzet

Orbán Viktor szerint ma jóformán mindenki egyet akar Magyarországon: változást. A Fidesz elnöke pártja pénteken nyilvánosságra hozott választási programjában azt írja, a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet kell a középpontba helyezni. A politikus hangsúlyozza: a következő kabinetnek a nemzeti ügyek kormányának kell lennie.
   
A Fidesz választási programját pénteken fogadta el a párt választmánya. Ebben Orbán Viktor gyakorlatilag megerősíti és felidézi a február 5-i országértékelő beszédében elhangzottakat, amikor meghirdette a nemzeti ügyek politikáját. A program is ezt a címet viseli. 

Politológusok szerint a Fidesz kerüli a kockázatokat >>>
   
A választási program szerint a változás iránti egységes akarat teheti végre erőssé Magyarországot, és képessé arra, hogy egyszer s mindenkorra túllépjen az elmúlt nyolc év kudarcain. "Lezárhatunk egy korszakot, amelynek csalódásai abból fakadtak, hogy a kormányzati politikát egyre inkább magáncélok és üzleti érdekek határozták meg" – fogalmazott Orbán Viktor, példaként említve a BKV-nál történt visszaéléseket, a sukorói földügyletet, illetve a költségvetési adatok "rendszeres meghamisítását". Ezek szerinte aláásták Magyarország nemzetközi tekintélyét.

A mindennapi problémák felé kell fordulni


   
A Fidesz miniszterelnök-jelöltje hozzátette: a jövőben a politikának magáncélok és magánérdekek helyett közös célokat és érdekeket kell szolgálnia. Olyan kormányra és kormányzásra van szükség, amely ismét az emberek és a mindennapi élet problémái felé fordul, és olyan politika kell, amely a mindenki számára fontos közös értékeket építi, fejleszti, elérhetővé teszi. A munka és az otthon mellett kiemelte a család, az egészség és a rend értékét.
   
Orbán Viktor véleménye szerint a politika akkor találhat vissza a mindennapi élethez és az emberekhez, "ha a mindannyiunkat összekapcsoló értékeket: a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet helyezzük a középpontjába". Magyarország akkor tudja összeszedni az erejét - folytatja -, akkor tud kilábalni a válságból, és megindulni egy sikeresebb jövő felé, ha lesznek nemzeti ügyei, amelyekért az emberek együtt tudnak küzdeni, amelyekkel mindenki, de legalábbis a nagy többség azonosulni tud. Ezért a politikának és a kormányzásnak a jövőben mindig azokat a nemzeti ügyeket kell képviselnie, amelyek minden magyar, de legalábbis a nagy többség számára fontosak; Magyarország következő kormányának tehát a nemzeti ügyek kormányának kell lennie - szögezi le a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor országértékelés 2010

Szövetség a Nyugattal
   
A nemzeti ügyek közé - amelyeket a választási program öt külön fejezetben tárgyal - a gazdaság talpra állítása, a rend, valamint a szociális biztonság megteremtése, az egészségügy megmentése és a demokratikus normák helyreállítása tartozik.

A pártelnök kitér arra is, hogy a nemzeti ügyek kormányának fontos feladata lesz megújítani szövetségét a Nyugattal, erősebb kapcsolatokat teremteni Amerikával, és új alapokra helyezni viszonyát a keleti országokkal is, s Magyarországot meghatározó szereplővé tenni egy közép-európai együttműködésben. Szerinte olyan kormány kell, amely képes ösztönözni a nemzetközi befektetéseket azzal, hogy bebizonyítja: "komolyan vesszük a munkahelyteremtést, és lehetővé tesszük, hogy a vállalkozók befektessenek, gyarapodjanak nálunk".
   
"Én hiszem, hogy képesek leszünk közös értékeinket a nemzeti ügyek politikáját megvalósító, erős kormányzással érvényesíteni, és akkor Magyarországot ismét tisztelni fogja a világ" - zárja Orbán Viktor.

Munkaközpontúvá kell alakítani a gazdaság működését

Egymillió új munkahelyet kell egy évtizeden belül létesíteni - erről Matolcsy György, korábbi gazdasági miniszter a Nemzeti ügyek politikája címmel pénteken elfogadott Fidesz-KDNP választási program szakpolitikai fejezetében írt. Az új munkahelyek jelentős részét felsőfokú végzettség nélküli emberek számára kell a vállalkozóknak létrehozniuk, hiszen közöttük sok a munkanélküli vagy az inaktív. Az egymillió új munkahely másik részét a frissen végzett, sokszor több idegen nyelvet is beszélő fiatalok elhelyezkedésének megkönnyítésére kell a vállalkozásoknak megteremteniük.

Közmunka keretében lehetőségeket kell biztosítani a romáknak valamint a szakképzetlen munkavállalóknak az építőiparban, a mezőgazdaságban. Az önkormányzatok részvételével energiahatékonysági program indítható a zöld bankon keresztül. El kell érni, hogy  a fiatalok akár az iskola elvégzését követően, akár néhány év rutin megszerzése után képesek legyenek saját vállalkozást indítani. 

   
Matolcsy kitért arra is, céljuk, hogy az EU-pályázatok nyerteseinél a kisvállalkozások számára a 25 százalékos előlegfizetési arány 50 százalékra emelkedjen fel. Az erőfölényre épülő vállalatközi kapcsolatoknál állami szabályozás védje a gyenge pozícióban levő kisvállalkozó érdekeit. Az Európai Uniótól érkező pénzek európai normák szerinti elosztása azt igényli, hogy a magyar közbeszerzési eljárásoknál legalább 70 százalékos legyen a hazai cégek aránya - fejtette ki Matolcsy György.

Lendvai Ildikó szerint a Fidesz-program egy nagy semmi száz oldalon >>>

Mesterházy: a Fidesz-program egy gyenge PR-brosúra 

Gyenge PR-brosúrának nevezte a Fidesz választási programját az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy Attila szerint az anyag politikai szlogengyűjtemény, amely csak általánosságokat tartalmaz, és még az elmúlt hetekben elhangzott konkrétumok sincsenek benne. Hozzátette: emiatt a Fidesz-program nem vethető össze a szocialisták elképzeléseivel.

Budai Bernadett

Az MSZP szerint a Fidesz programja nem tartalmaz konkrétumokat

Az MSZP nagy csalódásnak tartja a Fidesz választási programját, mert az nem tartalmaz konkrétumokat, megmarad az általánosságok szintjén.

Nagy csalódás a Fidesz programja, mert még annyi konkrétumot sem tartalmaz, mint amennyi az elmúlt hetekben, hónapokban kiszivárgott arról – fogalmazott Budai Bernadett. A program megmarad az általánosságok szintjén - vélekedett a szocialista politikus. Budai Bernadett szerint, ha valaki elolvassa a programot, akkor láthatja, hogy csak a politikai szlogenek gyűjteményét tartalmazza.

A választási dokumentum több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol, egyetlen esetben sem derül ki, hogy az adott vállalást hogyan valósítaná meg a párt, kitől, mely területekről vennének el annak érdekében, hogy más célra több pénz jusson – vetette fel az MSZP szóvivője. "Egyetlen olyan mondat sincsen ebben programban, amely a népszerűtlen, de felelős kormányzás feladatait vállalná" - fogalmazott, megjegyezve: a program tetszeni akar akar Magyarországnak és a választóknak, csak ez nem esik egybe egy józan és felelős kormányzat vállalásaival.
  
Budai Bernadett kifogásolta azt is, hogy a dokumentumból nem derül ki, a Fidesz követné-e a jelenlegi kormány által elkezdett válságkezelő politikát. A szóvivő szerint ha Fidesz letér erről az útról, az azzal veszéllyel jár, hogy újra 300 forint felé kerül az euró árfolyama és több tízezer devizahiteles család helyzete ellehetetlenülne.

Megosztás:
Képgaléria